BRÉKING

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon gumikáosz várható?

A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds úgy véli, hogy a 2016-os szezon első versenye tele lehet meglepetésekkel, ugyanis a csapatok csak keveset tudnak az új abroncsokról.

Az új gumiszabály, ami 2016-ban debütál a Forma-1-ben, már sok rajongó fejében zűrzavart okozott. Még néhány pilótának is utána kellett olvasnia a szabályoknak, mielőtt megértették hogy is működik majd az új rendszer. Pár csapat viszont egészen más okok miatt aggódhat. Pat Symonds, a Williams technikai guruja ezek alapján arra számít, hogy Melbourne-ben totális káosz tanúi lehetünk majd.

Symonds szerint a 2016-os abroncsok „jelentősen eltérnek” a Pirelli korábbi keverékeitől. Az F1i-nek a szakember a következőn mondta: „A futófelület jelenleg tulajdonképpen két rétegből áll. A felső keverék a kemény/közepes/lágy/szuperlágy/ultralágy név alatt fut, míg azalatt található egyfajta kopóréteg. Ha eléred ezt a réteget, akkor sokkal kevesebb tapadásod lesz.”

A koncepció célja, hogy a Pirelli ismét egy határt képezzen, ahogy azt már korábban is láthattuk. Ez azt jelenti, hogy a gumik teljesítménye egy bizonyos ponton jelentősen esik. „Nem tudom, hogy ez feltétlenül ugyanolyan lesz-e mint a Pirelli bemutatkozásának első évében, de szerintem hasonló lesz. Ennek eredményeképp egy teljesen más megközelítést kell alkalmaznunk.”

A nagy probléma: a Forma-1-es csapatoknak már most el kell döntenie, hogy milyen abroncsokat akarnak használni az első három versenyhétvégén – azaz Ausztráliában, Bahreinben és Kínában. „El kell döntenünk, mielőtt megismernénk a gumik jellemzőit. Ezeken az első versenyeken előfordulhat, hogy valaki olyan gumit választ, amit nem szeretett volna – és erre akkor jön rá, amikor megismeri az abroncsok karakterisztikáját.”

A Pirelli mindhárom futamra a közepes-lágy-szuperlágy hármast választotta ki. Ezek után a csapatok maguk dönthetik el, hogy az egyes keverékekből hány szettet szeretnének a hétvégére. Minden pilótának összesen 13 szett áll a rendelkezésére egy hétvége folyamán – ebből 10 szabadon választható. A Pirelli csak három szettet jelöl ki.

A Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery elég nyugodtan áll a kialakult helyzethez – ezt az F1i-től tudhattuk meg: „Ausztráliában az ultralágyat nem engedtük, és ez az egyetlen keverék, amit még nem teszteltünk. A többi keverék pedig valószínűleg elég hasonlóan viselkedik majd az elmúlt szezonokban látottakhoz képest.”

„Ha a szezon első versenyein meglepetésben lesz részünk, akkor az pont az, amit a csapatok is akartak.” – tisztázta Hembery – „A Haas Racing egyértelműen a legnehezebb helyzetben van, hiszen nincs háttértudásuk. Nem ismerik az autóik teljesítményét, így számukra amúgy is nagy a kihívás.”

Erről már korábban is írtunk, ugyanis komoly fegyvertény, hogy a csapatok semmit sem tudnak a Pirelli 2016-os abroncsiról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-es kiscsapatoknak komoly gondot okozhat, hogy a 2017-es szabályok még nem véglegesek!
Következő cikk GP-live jósda, 2016: Haas Racing –„Harmatos” szezonkezdettel számolhatunk?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország