BRÉKING

„A szélárnyék igazi ajándék Monzában” – megéri izmozni vele?

Sebastian Vettel szerint természetesen igen, és nem feltétlenül kell egymás hátsójában loholni, hogy jó legyen a taktika: ami jó az egyenesben, az hátrányt jelenthet a kanyarokban. Felipe Massa tegnap végig Fernando Alonso kedvére tett, ahogy azt elvárják a csapat „szélárnyékolójától”.

A Ferrari este tisztázta az esetet, hogy miért is fakadt ki Alonso a rádióban: ezek szerint nem a túl messzire lévő Massa, hanem az elszalasztott Rosberg volt a felháborodás oka. A lényeg, hogy a kétszeres bajnok elégedett, mivel „sok idő után ez lesz az első, hogy látni fogja a Red Bullok hátsó szárnyát a rajtrácson”. Massa helye továbbra is inog a Ferrarinál, és Montezemolo jövő hétre rendelte be elbeszélésre. Tegnap hozta a vártakat, és Alonso „neki köszönte meg az utolsó tizedet”.

Ugyanakkor Massa sem bánja, ha követhet valakit az egyenesekben és a gyors kanyarokban. „Másfél tizedet nyersz Monzában, ha valaki maga mögött húz. Nehéz volt elfogadni a felkérést, de a csapatért csináltam”- utalt a támogató szerepre. „A végén szerencsém volt. Webber 4.5 másodpercre volt előttem. Így én is tudtam profitálni egy kicsit a szélárnyékból”- idézte a brazilt az Auto Motor und Sport.

Vettel elmondta, valóban óriási segítség a szélárnyék. „A szélárnyék igazi ajándék Monzában. Tényleg érzed, ahogy húzza előre az autód. Ezért van az is, hogy a Q1-ben és Q2-ben futott idők nincsenek olyan messzire a Q3-ban futottaktól. Ráadásul, ha sok autó van kint a pályán, akkor gyakorlatilag mindig szélárnyékban mehetsz.”

Massa nem ért egyet Alonsóval, miszerint a Q3 végén túl messzire volt csapattársától – igaz, a brazil bevárta, és az sem zavarta meg, hogy Vergne elhagyta a pályát, és nagy port kavart a célegyenesben.

„Fernando 3.5 másodpercre volt mögöttem. Ez ideális. Három és négy másodperc között minden tökéletesnek nevezhető. Ha közelebb vagy három másodpercnél, akkor leszorítóerőt veszítesz a kanyarokban”- magyarázta a ferraris. „Szinte semmit sem láttam, de a tapadás olyan volt, mint mindig”- mondta a poros befutóról. „Vergne nem hordott fel koszt a pályára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montezemolo megcibálta Alonso fülét - ahogy egy jó családban szokás
Következő cikk Monza: A történelem egyik leglátványosabb befutója – szaltó 1993-ból

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország