A szavazók többségét a Mercedes győzte meg a leginkább az F1-es teszteken

Ismét nagyon sok szavazat érkezett a kérdésünkre, független attól, hogy még mindig nem rajtolt el a mezőny a 2020-as idényben. A legtöbb voksot ezúttal a Mercedes és a W11 kapta.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Véget értek a téli tesztek, amiket a 2020-as F1-es naptár hosszúsága (22 verseny) miatt lerövidítettek. Ezúttal már csak 6 nap állt a csapatok rendelkezésére, hogy felkészüljenek az előttük álló hónapokra, és kihívásokra.

Még több F1 hír:

A hu.motorsport.com végig élő közvetítést biztosított számotokra a 6 nap ideje alatt, amire rengetegen voltatok kíváncsiak. Ez mindig egy izgalmas időszak, és bőven volt miről írnunk számotokra.

Ennek kapcsán megkérdeztük tőletek, hogy melyik volt a legmeggyőzőbb csapat a téli teszteken. Független attól, hogy a Mercedesnek meglepően sok megbízhatósági gondja akadt a motorjával, 37%-kal a legtöbb voksot kapta.

A második helyen nem a szintén nagyon gyorsnak tűnt Red Bull-Honda végzett, hanem a végig letekert motorral tesztelő Ferrari. A közel 12 ezer szavazat 15%-át vitték el az olaszok, akik ennek ellenére azt mondják, nem lesznek esélyesek a győzelemre az évadnyitó futamon Melbourne-ben.

A Red Bull szorosan a Ferrari mögött végzett 13%-kal. A „bikák” minden eddiginél hamarabb készültek el az új autójukkal, amiben természetesen már a frissített Honda-motor kapott helyet. Max Verstappen különösen bizakodó volt.

 

A Racing Point is az „élmezőnyben” végzett a szavazatok 11%-val. A tavalyi Mercedesről másolt csapat több kritikát is kapott emiatt, de elmondásuk szerint mindent a szabályok adta keretein belül csináltak, és a tervezés, valamint a fejlesztés is az ő nevükhöz fűződik.

A TOP-5-ben még a McLaren volt ott 9%-kal. A britek végig stabilan futottak, de azt ők is elismerték, hogy a Racing Point elüttök járhat, akik lehetséges, hogy még az élmezőnybe is bele fognak kóstolni az új autójukkal.

Annak ellenére, hogy a Renault a McLarenhez hasonlóan biztatónak tűnt, mindössze 2%-ot kapott, akárcsak az AlphaTauri. A Toro Rossóból lett csapatra sokan felhívták a figyelmet, és a McLaren szerint ők jelenthetik a másik problémát.

Az Alfa Romeo és a Haas nemigazán vétette észre magát, leszámítva Robert Kubica egyik gyorsabb körét, amivel tesztnapot „nyert.” A svájci csapat 6%-kal, az amerikai 1%-kal zárta a szavazásunkat, ami a legkevesebb szavazatot jelenti.

Természetesen a tavalyi év leglassabb csapata, a Williams sem maradhat ki a felsorolásból. A legendás csapat egy sokkal aktívabb tesztszezont tudhat maga mögött, mint 2019-ben. Az autó versenyképesebbnek tűnik, ami meglepetést is okozhat a középmezőny második felében, talán épp az Alfa Romeo és a Haas ellen. A szavazók 4%-a voksolt rájuk.


Új kameraállásból is megnézhetjük Max Verstappen körözését a Red Bull RB8-cal – légi felvételeken láthatjuk, ahogy a holland tehetség a pályán megy, majd visszatolják a bokszba a világbajnok autóval.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes a potenciális óvás ellenére használni fogja a DAS-t az Ausztrál Nagydíjon
Következő cikk 5 F1-es versenyző, aki nagyot villanthat az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország