A számok alapján egy többszörös világbajnok a hibrid-éra legnagyobb vesztese

Az F1-ben a hibrid erőforrások 2014-es bevezetésével úgy éra vette kezdetét. A V6-os hajtóegységek érkezésével kezdődött a Mercedes azóta is tartó uralma. Kik voltak viszont az új motorszabályok legnagyobb vesztesei?

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09, Sebastian Vettel, Ferrari SF71H and Fernando Alonso, McLaren MCL33 celebrate with donuts at the end of the race

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09, Sebastian Vettel, Ferrari SF71H and Fernando Alonso, McLaren MCL33 celebrate with donuts at the end of the race

Simon Galloway / Motorsport Images

A hibrid-éra kezdete óta történt kieséseket számláló lista élén nem akárkit találunk: Fernando Alonso 100 futamot teljesített 2014 kezdete óta, amiből 25-öt volt kénytelen feladni a McLaren színeiben – mutat rá a GPBlog.com statisztikája.

Bár már 10 győzelmet szerzett a V6-os motorokkal, a Red Bull versenyzője, Max Verstappen is felért a dobogóra. Verstappen 24 kiesésével csak eggyel maradt el Alonso mögött, azonban ő 118 versenyen állt rajthoz. 

Még több F1 hír:

Verstappen két korábbi csapattársa, Carlos Sainz és Daniel Ricciardo szintén előkelő helyen végeztek a listán. Nem véletlen, hogy a Red Bull évekig panaszkodott a Renault erőforrásaira…

Nem meglepő módon a lista másik végén a Mercedes versenyzőit látjuk: a legkevesebb kieséssel 2014 óta Lewis Hamilton és Valtteri Bottas rendelkezik. A hétszeres világbajnok a versenyek 6,5%-át, míg csapattársa mindössze 5,1%-át volt kénytelen feladni.

Lando Norris versenyt rendez

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Bahrein vakcinákat kínál az F1 résztvevőinek, de nem kérnek belőle
Következő cikk Schumacher reagált a rasszista vádakra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország