A Super Formula miatt teljesít ilyen jól Lawson?

Liam Lawson szerint a Super Formula versenysorozatnak köszönheti azt, hogy ilyen felkészülten érkezett meg a Forma-1-be, minek után mindkét futamon sikerült meglátnia a kockás zászlót.

Liam Lawson, AlphaTauri AT04

Ha nem is álomszerű bemutatkozást abszolvált Liam Lawson, hiszen pontot még nem szerzett az elmúlt két futamon, mégis nagyon meggyőző teljesítményt tudhat a háta mögött, hiszen Hollandiában változó időjárási körülmények között futott remek tempót, míg Monzában a rossz rajtja nélkül akár a TOP10-ben is végezhetett volna.

Az Olasz Nagydíj időmérőjén ráadásul még Cunodát is megközelítette, alig 1 tized volt a különbség a két pilóta között. Adódik a kérdés, hogy minek köszönheti Lawson ezt a kiegyensúlyozott beugrást?

„Őszintén szólva nagyon fontos volt, szerintem tökéletes volt az időzítés. Az autó sokkal közelebb áll a Forma-1-hez” – jelentette ki Lawson, utalva arra, hogy Japánban sok tapasztalatot gyűjtött a bajnoki harcban.

A Super Formula sok szempontból eltérő a Forma-2-höz képest, így például a fejlesztéseket tekintve is kevésbé szigorúak a korlátozások, emiatt pedig a technikai adottságok kiaknázásában többet nyújt, mint az F2.

„Mivel a szabályok is ilyenek, kicsit nyitottabbak, és a csapatokon belül is több fejlesztés folyik” – tette hozzá Lawson. „Versenyzőként sokkal többet tanulhatsz arról, hogyan működik az autó, és az F1-ben ez rendkívül fontos, hiszen az F2-ben nem kaptunk eleget ebből az oldalból.”

Eközben Marquez kipróbálhatta a 2024-es motorját a Hondának, ami nem igazán nyűgözte le, majd arról is beszélt, hogy mikor ismerteti a jövőjével kapcsolatos döntését.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: az SF-23-nak van pár olyan „kellemetlen” tulajdonsága, amely gondot okozhat Szingapúrban
Következő cikk Krack: Köszönjük az Alpine-nak az Alonso életkorával kapcsolatos megjegyzéseit...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország