A Sky távozó szakértője szerint Hamilton idén visszavág Russellnek

Lewis Hamilton tavaly talán a pontversenyben alulmaradt George Russell-lel szemben, de Johnny Herbert úgy véli, a hétszeres bajnok idén már jobban odateszi magát, hiszen tudja, mire képes a márkatársa.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG

Russell igazán lenyűgöző első éven van túl a Mercedesnél, hiszen ő szerezte meg az istálló egyetlen futamgyőzelmét, emellett pedig pontok terén sikerült felülkerekednie rutinos csapattársán is, amit ugyan sokan vizionáltak, de talán kevesen hitték, hogy tényleg össze is fog neki jönni.

Ezzel csupán a harmadik versenyző lett az F1-ben, akinek egy szezonban sikerült legyőznie Hamiltont. Herbert arról is beszélt, szerinte miért alakult így 2022. „Lewis szerintem kissé frusztráltan kezdte meg az idényt, mert tudta, hogy nem valami jó az autója” – nyilatkozta az expilóta a Total-Motorsport.com-nak.

„Nem hiszem, hogy megfelelően állt hozzá mentálisan, mivel hétszeres bajnokként nyilván zavarta, hogy a nyolcadik címet elvették tőle.” Ettől függetlenül Herbert idén arra fogadna, hogy a 38 éves versenyző visszavág Russellnek.

Még több F1 hír:

„Most azonban lehetősége van mentálisan és fizikálisan ismét csúcsformába hoznia magát, miközben az is jót fog tenni neki, hogy tudja, George keményen ott lesz a sarkában. Egy versenyzőnek általában segít, ha tisztában van azzal, hogy megszorongathatják házon belül. Tudod, hogy egyből emelned kell a szinten.”

Egyes szakértők szerint a tavalyi Russell-siker már azt jelzi, hogy a Mercedesnél megtörtént az őrségváltás. Herbert azonban még nem akar ennyire messzire menni. „A dolgok változnak, ahogy idősödsz, és amikor megjön egy fiatal trónkövetelő, aki éhes a sikerre, akkor egy ponton eljön majd a váltópont.”

„Idén fog ez bekövetkezni? Én meglepődnék rajta. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy egy igazán kemény és szoros küzdelmet láthatunk majd közöttük, Lewis azonban nem adja majd könnyen a bőrét. És ezt is akarjuk látni.”

A Haas idén be akar törni a rendszeres pontszerzők közé

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasseur szerint idővel csökkenni fog a Bin Szulajm körüli felhajtás
Következő cikk Hamilton: a siker nagyon rövid életű a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország