A Sky szakértője szerint nem sok kellett volna ahhoz, hogy most Verstappen vezesse a bajnokságot

Max Verstappen, a Red Bull pilótája tudta behúzni az idei második silverstone-i futamot, a 70. Évforduló Nagydíjat. Ennek kapcsán a Sky Sports szakértője, Martin Brundle elismerően írt a holland pilótáról, aki szerinte most akár a bajnokságot is vezethetné, vagy nem sok választaná el ettől, ha két dolog kicsit másképp alakul.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Remek versenyzéssel Max Verstappen, a Red Bull pilótája tudott győzni a 70. Évforduló Nagydíjon, ez pedig a holland tehetség idei első sikere volt.

A Sky Sports szakértője, Martin Brundle az idei második silverstone-i futam után rendkívül elismerően írt Verstappenről, azonban kicsit sajnálja, hogy a Pirelli-gumik ennyire fontos szerepet játszottak a futam végeredményének eldöntésében.

Még több F1 hír:

„Szórakoztató volt látni a Pirelli-gumikban rejlő veszélyt és a bizonytalanságot a brutális silverstone-i pályán. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a leamortizált és a hólyagosodó gumik pár kör alatt döntő faktorrá tudtak válni.” – kezdte Brundle.

Brundle azt is hozzátette, sajnálja, hogy nem látta extrém helyzetekben vezetni a versenyzőket, hiszen elég jól kezelték a gumikat, azonban hozzátette:

„Ugyanakkor esős napokon meglehetősen nagy kihívást jelent a pilóták számára, hogy túllendüljenek a gumikkal kapcsolatos problémákon, és hogy jobbak legyenek a riválisaiknál. És ez pontos az, amit Verstappen meg tudott csinálni.”

Race Winner Max Verstappen, Red Bull Racing on the podium

Race Winner Max Verstappen, Red Bull Racing on the podium

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Nem számít, hogy mennyire óvatosan vezetett Lewis Hamilton és Valtteri Bottas, nem tudták épen tartani az abroncsaikat, míg Verstappennek ez sikerült. Ezzel a győzelemmel Verstappen feljött a pontverseny második helyére, és 30 pont a lemaradása. Ez ugyanakkora különbség, mint amekkora Bottas és Hamilton között volt a verseny előtt.”

„Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy Verstappen megnyerte volna a szezon első versenyét a mechanikai probléma nélkül, ahogy a Brit Nagydíjat is, ha nem hozzák ki a bokszba, hogy megfussa a leggyorsabb kört. Így pedig szorosan ott lehetne Hamilton mögött, vagy a bajnokság élén.” – írta a szakértő.

Lehet, hogy Vettel mégsem csinálja végig a szezont?


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren visszalép, a Ferrari és a Renault tovább harcol
Következő cikk Palmer: Csúnya vége lesz Vettel és a Ferrari házasságának!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország