A sivatagban a Mercedes motor lehet az ütőkártya a Williams számára?

A sivatagban a Mercedes motor lehet az ütőkártya a Williams számára?

Felipe Massa és Valtteri Bottas arra játszanak, hogy a Williams Bahreinben újra versenyképes lehet, Rob Smedley, a csapat vezető mérnöke azonban óva inti pilótáit, hiszen nem lesz egyszerű.

A pályán a Williams a harmadik erőt képviseli. A csapat azonban nem akar belenyugodni ebbe, és a hétvégén vissza akarnak térni korábbi erős formájukhoz. Azt remélik, hogy a magas hőmérséklet a kezükre játszhat a sivatagi versenyen. Felipe Massa, aki 2007-ben és 2008-ban győzelmet ünnepelhetett a Manamához közel fekvő aszfaltcsíkon, úgy véli: „Remélhetőleg az autó megmutatja a benne rejlő tempót, és kijön a magas végsebesség a hosszú egyenesek végén.”

A hátproblémák után felépülő Valtteri Bottas újra az élen harcolna, azonban azt tudja, hogy az abroncsokkal meggyűlhet a bajuk. Ez a Williams számára inkább hátrány lesz, mint előny, főleg ha a visszatérő versenytársat, a Ferrarit is számba vesszük. „A pálya felülete extrém durva, ami jelentős hatással van az abroncsokra. Kiemelten fontos lesz, hogy ezzel megbirkózzunk.” – tekintett előre a hétvégére Bottas.

„Ez könnyen ahhoz vezethet, hogy a gyorsabb autók beragadnak. Minden előzésre nyíló alkalmat kegyetlenül ki kell használnunk.” – mondta a finn. A vezető mérnök, Rob Smedley szintén a gumikban látja a siker kulcsát: „A pálya fantasztikus, és sok tapadásra van szükség, ami a mérnököknek azt jelenti, hogy nehéz lesz olyan versenyképes beállítást találni, ami az időmérő edzésen is eredményes, de közben megvédi a hátsó gumikat a futamon.”

Smedley hangsúlyozta, hogy a hátsó abroncsok hőmérsékletére nagyon oda kell majd figyelni. Ez nem lesz egyszerű, ugyanis a nagydíj előtt néhány nappal még homokvihar tombolt a pályán. „A hétvége elején a pálya mindig nagyon piszkos, és ez megnehezíti a dolgunkat. De szépen lassan javul a helyzet, még futam közben is.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING