BRÉKING

A Sauber újjászületése: csoda vagy megérdemelt siker?

A tavalyi volt a Sauber történelmének legrosszabb szezonja – 19 verseny alatt egy pont sem jött össze. 2015 már most mesébe illő: jobb autó, versenyképesebb Ferrari erőforrás, és egy vadiúj fiatal és motivált versenyzőpáros – eddig 19 pontot gyűjtöttek négy verseny alatt. Az F1-com-nak Monisha Kaltenborn, a csapatfőnök a svájci csapat pálfordulásáról mesélt…

Monisha, nyilvánvaló, hogy vannak csodák: 2014-ben nulla pont, most az ötödik hely a konstruktőrök között. Ez hogy történt?

„Csodák ritkán vannak a Forma-1-ben. A jelenlegi állás a kemény munkának, a hihetetlen kitartásnak, a rengeteg türelemnek és a bámulatos motivációnak köszönhető. 2014 egy kivétel volt a csapat történelmében, és egyértelmű, hogy nem ez a viszonyítási pont – szimplán nem fair 2014-re korlátozni a teljesítményünket.”

De az ötödik hely egy igazi pálfordulás…

„… viszont még csak négy versenyen vagyunk túl. Ebbe semmit sem szabad belemagyarázni. Olyan csapatok előtt vagyunk, akik sokkal több lehetőséggel rendelkeznek a fejlesztés terén, számunkra ez elég korlátozott. Persze boldogak, és elégedettek vagyunk a mostani helyzettel.”

Azt mondtad a tavalyi autóról, hogy nem tartozik a Sauber jobb autói közé. A C34-et hogy értékelnéd?

„A tavalyi csomag nem volt versenyképes. Az autó nem volt rossz – de nem is volt a legjobb. A 2015-ös csomagban sokkal több potenciál van, és még messze nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk. A jelenlegi helyzet ezt tükrözi az erőforrással – a vezethetőség jelentősen javult. A beszállítónk nagyszerű munkát végzett. Szóval van egy jobb autónk és egy fejlettebb motorunk – összességében ez jobb csomagot eredmményez.”

A Ferrari hatalmasat lépett előre. Úgy tűnik a tavalyi tempóbeli lemaradás eltűnt. Idén intenzívebb az együttműködés Maranelloval, hogy a Sauber jobban menjen a Ferrari erőforrásaival?

„Nem igazán. Hosszútávú megegyezésünk van velük, és természetes, hogy vannak hullámhegyek és hullámvölgyek az úton, de semmi alapvető dolog nem változott a kapcsolatunkban.”

A Sauber kockázatot vállalt idén a pilótákkal – egy újonc, és egy olyan csapattárs, akinek csak egy éves tapasztalata van a Forma-1-ben, ráadásul az is a rajtrács végéről. Sosem gondoltál arra, hogy talán nem ez volt a legjobb döntés?

„Szerintem az a közhely, hogy két tapasztalt pilótával a legjobb nekivágni a szezonnak, vagy hogy egy újonc mellé legalább egy tapasztalt pilóta kell, már a múlté. Tavaly láthattuk, hogy a tapasztalt versenyzők hogy reagáltak az új autókra. Számomra nehéz kijelenteni, hogy nehéz vagy könnyű vezetni ezeket az autókat, de az nem kérdés, hogy a pilótáknak időre van szükségük, hogy felvegyék a ritmust. Néhány versenyző – talán ennek van köze a tapasztalathoz – hamarabb megszokja ezeket az autókat, mint mások, akik már számos nagydíjon túl vannak. Mi a változtatás mellett döntöttünk – és igen, ez volt a jó döntés.”

Mit mondanál a két fiatalról?

„A személyiségük eléggé különbözik. Dél-Amerika és Skandinávia messze vannak egymástól. Mindketten nagyon motiváltak, és tehetségesek. Még ha más is a megközelítésük a dolgok iránt, a visszajelzések szintje és minősége abszolút összehasonlítható. Ami pedig nagyon üdítő, az a hozzáállásuk. Annyira izgatottak, hogy cselekedjenek, és elérjenek valahova.”

Felipe Nasr 8. a tabellán, és jelenleg Ő a legjobb újonc ezzel. Gondoltad volna valaha?

„Az újoncok tele vannak meglepetéssel, szóval igen. Sokáig figyeltük Felipét, és elég sok hullámhegy és hullámvölgy jellemezte a karrierjét. Összességében mindig úgy véltük, hogy van benne potenciál, amit mi kihozhatunk. Más versenyzőkkel már sikeresen megtettük, szóval úgy hisszük, hogy vele is menni fog – de ez ugyanúgy igaz Marcusra is. Csak nézzék meg mennyire magabiztos! Ez a körülményeknek is köszönhető, amiket biztosítunk számukra.”

Hogyan jellemeznéd őket?

„Igazi versenyzők. Az egyik csendesebb, a másik jobban szeret társaságban lenni, de mindkettőjükben érződik a versenyszellem. Mindketten küzdenek a pozíciókért, és a csapatért. Abszolút csapatjátékosok. Nagy lökést jelentenek a csapatnak.”

Milyen lehetőség rejlik bennük? A futamgyőztes gén vagy a világbajnoki gén?

„Igazi versenyzők – és elsősorban erre van szükséged. Szerintem egyikük sem boldog, ha csak második. Hogy ez meddig viszi őket, azt senki sem tudhatja, de az alapok megvannak.”

Sokat beszélnek a 2017-es szabályváltoztatásokról. A Saubernak mi az álláspontja?

„Abban egyetértés van, hogy a Forma-1-nek technológiailag élen kell járnia. Azt el kell fogadnunk, hogy jelenleg az erőforrás jelenti a legnagyobb költséget – és igazából ezt sosem akartuk, hogy újra ilyen drágák legyenek a motorok. Az egész problémát csak rosszabbá tette, hogy ekkora különbség alakult ki a gyártók között – illetve hogy az egyik gyártó ilyen komolyan dominál. Az ötletek tehát nagyon érdekesek. A kulcs, hogy egyetértés legyen a motorokkal kapcsolatban. A rajongókat is be kell vonni a megbeszélésekbe. Mindegy, hogy mit gondolsz a hangokról – a rajongók véleménye számít. Ha meg lehet változtatni, akkor meg kell tenni. Meg kell kérdezni őket, hogy mit akarnak, majd megnézni mit tehetünk.”

Amikor a csapat még hátul volt a ponttáblázaton, nehéz lehetett szponzorokat találni – a jelenlegi felvirágzás változtatott ezen?

„Egyértelmű, hogy egyszerűbb szponzorokat szerezni, de nehéz meg is egyezni velük. Persze fontos, hogy jó eredménnyel sokkal több emberrel kerülhetsz kapcsolatba – figyelnek rád, és időt szánnak a megbeszélésre – de a gazdasági helyzet még mindig nehéz. Jó eredményekkel könnyebb az életed.”

Nehéz lesz megtartani az ötödik helyet a konstruktőrök között – mit gondolsz a szezon további részében hol lesz a Sauber az erősorrendben?

„Egy dolgot mondhatok csak biztosra: nem leszünk a táblázat legvégén! Minden más estében, pedig várjunk, és meglátjuk – nem akarok spekulálni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-es topcsapatokat hogyan lehetne rávenni, hogy spóroljanak?
Következő cikk Silverstone szerint a Forma-1-es pályáknak össze kellene fogniuk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország