A Sauber szerint teljesen mindegy, hogy mit mond Sutil, Ericsson és Nasr lesz a két versenyző jövőre

A Sauber szerint teljesen mindegy, hogy mit mond Sutil, Ericsson és Nasr lesz a két versenyző jövőre

A Sauber F1 Team egyértelművé tette, hogy Marcus Ericsson és Felipe Nasr lesz a gárda két versenyzője jövőre a Forma-1-ben.

Adrian Sutil kissé feszült volt a riporterek előtt a mai médianapon Interlagosban, ami nem is meglepő, mivel a német versenyző hiába rendelkezik érvényes szerződéssel jövőre, a Sauber bejelentette, hogy Nasr lesz Ericsson csapattársa.

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke a SpeedWeek kérdésére elmondta, a brazilt illetően minden nagyon gyorsan történt, ami azt sejteti a háttérben, hogy elsősorban a tehetség mögött álló támogató győzte meg a svájci istállót.

„Ez az egész nagyon gyorsan történt.”

Sutil azt mondta, annak ellenére, hogy a Sauber bejelentette a jövő évi párosát, közel sem biztos az, hogy Ericsson és Nasr versenyezni fog.

„Nem tudom, hogy miért mondta ezt. Később beszélgetni fogok vele erről. Számunkra a helyzet egyértelmű. Megvan a két versenyzőnk a következő évre. Nem tudok róla, hogy két autónál több lesz jövőre a csapatnál, szóval a helyzet világos.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

De a németnek szerződése van a következő évre…

„Mint már mondtam, a két versenyzőnket bejelentettük, és bármi ezen felül történik, azt nem a nyilvánosság előtt foguk megvitatni.”

A Sauber az FIA esetleges szankciójától sem fél.

„Nem, a helyzet számomra kristálytiszta.”

Ez azt is jelentheti, hogy az orosz Szergej Szirotkin már nincs a célkeresztben?

„Nem hiszem, hogy ez az együttműködés folytatódni fog közöttünk.”

A két új versenyző nyilvánvalóan pénzügyi biztonságot jelent majd a csapatnak.

„A csapat szempontjából fontos, hogy gazdasági döntéseket hozzon a mai pénzügyi helyzetben. Ez a valóság. És mi a helyes irányba tettük meg ezeket a lépéseket.”

Giedo van der Garde?

„Nem tudunk erről most mit mondani.”

#t=3415

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Adrian Sutil
Cikk típusa BRÉKING