Toplista

A Sauber összes F1-es autója 1993 és 2018 között: micsoda versenygépek?!

Az olvasók már nagyon várták ezt a bizonyos összeállítást, amiben a Sauber versenygépei kaptak helyet.

Jean Alesi, Sauber C18 Petronas

Fotót készítette: LAT Images

A Motorsport.com a téli szünet ideje alatt sem hagyja unatkozni az olvasókat, akik többek között remek és látványos képsorozatokat nézhetnek meg az aktuális F1-es csapatokról. Ezúttal a Peter Sauber által alapított Sauber istálló került középpontba, mely egy igazi túlélőnek mondhatja magát.

Még több F1 hír:

A Sauber igen nagy múltra tekint vissza a Forma-1-ben. A csapat 1993-ban a Dél-Afrikai Nagydíjon mutatkozhatott be a királykategóriában Karl Wendlinger és JJ Lehto vezetésével a V10-es motorral felszerelt C12 volánja mögött. Az istálló az első idényében 12 pontot gyűjtött és a 7. helyen fejezte be a bajnokságot.

1993 és 1998 között hasonló eredményeket ért el a csapat, miközben olyan pilóták gurultak pályára az autókkal, mint Heinz-Harald Frentzen, Andrea de Cesaris, Johhny Herbert, Nicola Larini, Gianni Morbidelli és Jean Alesi. Az istálló 1995 és 2001 között Red Bull Sauber néven futott a száguldó cirkuszban, ami egy erős szponzorációt jelentett számukra az energiaital gyártó cégtől, mely később két csapatot is alapított: Red Bull Racing, Toro Rosso.

Johnny Herbert, Sauber C15 Ford

Johnny Herbert, Sauber C15 Ford

Fotó készítője: LAT Images

Az 1999-es és a 2000-es esztendő igen gyenge volt a középcsapat számára. Mindössze 5 és 6 pontot gyűjtöttek, amivel a 8. hely volt az övék. 2001-ben a Sauber C20 egy igen erős konstrukciónak bizonyult, amivel a Heidfeld-Räikkönen páros 21 egységig jutott és a gárda megszerezte fennállása legjobb konstruktőri helyezését, a 4. helyet. Nem mellesleg ez volt Kimi Räikkönen első F1-es szezonja.

A Sauber a következő években hullámvasút szerűen teljesített, miközben Felipe Massa, Giancarlo Fisichella és a világbajnok Jacques Villeneuve is megfordult Hinwilben.

2006-tól 2009-ig a Sauber csak csendestárs volt, mivel a BMW a jelentős beruházásával átvette az irányítást. Ekkor BMW Sauber volt a csapat neve, ami a bajorok távozásával egyre nehezebb helyzetbe került anyagilag. Ez igencsak rányomta a bélyegét a teljesítményükre, bár a 2012-es idényben a Kobyashi-Pérez duó 126 pontig jutott.

2014 óta a csapat legjobb konstruktőri eredménye két 8. hely volt: 2015, 2018.

Tavaly óta kvázi a Ferrari „B” csapataként működnek és ez drasztikus teljesítménynövekedéssel járt. Az Alfa Romeo jelenleg névadó szponzorként és technikai partnerként van jelen a Sauber életében, mely idén 2001 után újra esélyes lehet a 4. helyre. A sors furcsa fintora, hogy ez újra Räikkönennel sikerülhet, aki 2020 év végéig írt alá az első munkaadójával.

A Sauber eddig összesen 373 nagydíjat, 3 leggyorsabb kört, 10 dobogós helyezést és 513 pontot tudhat magáénak az F1-ben. Mindössze 25 kört futottak az élen, győzelmet nem szereztek. Dobogós évek: 1995, 1996, 1997, 1998, 2001, 2003, 2012. Ebből a szempontból a legerősebb a 2012-es szezon volt, amikor Pérez három, Kobayashi egy pódiumot gyűjtött. Ezen kívül az összes többi évben egy dobogója volt a csapatnak. Az elsőt Frentzen húzta be Monzában a Ford Cosworth motorral hajtott autóval.

1993: Sauber-Ilmor C12
Versenyzők: JJ Lehto, Karl Wendlinger
1994: Sauber-Mercedes C13
Versenyzők: Andrea de Cesaris, Heinz-Harald Frentzen, JJ Lehto, Karl Wendlinger
1995: Sauber-Ford C14
Versenyzők: Jean-Christophe Boullion, Heinz-Harald Frentzen, Karl Wendlinger
1996: Sauber-Ford C15
Versenyzők: Heinz-Harald Frentzen, Johnny Herbert
1997: Sauber-Petronas C16
Versenyzők: Norberto Fontana, Johnny Herbert, Nicola Larini, Gianni Morbidelli
1998: Sauber-Petronas C17
Versenyzők: Jean Alesi, Johnny Herbert
1999: Sauber-Petronas C18
Versenyzők: Jean Alesi, Pedro Diniz
2000: Sauber-Petronas C19
Versenyzők: Pedro Diniz, Mika Salo
2001: Sauber-Petronas C20
Versenyzők: Nick Heidfeld, Kimi Räikkönen
2002: Sauber-Petronas C21
Versenyzők: Heinz-Harald Frentzen, Nick Heidfeld, Felipe Massa
2003: Sauber-Petronas C22
Versenyzők: Heinz-Harald Frentzen, Nick Heidfeld
2004: Sauber-Petronas C23
Versenyzők: Giancarlo Fisichella, Felipe Massa
2005: Sauber-Petronas C24
Versenyzők: Felipe Massa, Jacques Villeneuve
2006: BMW-Sauber F1.06
Versenyzők: Nick Heidfeld, Robert Kubica, Jacques Villeneuve
2007: BMW-Sauber F1.07
Versenyzők: Nick Heidfeld, Robert Kubica
2008: BMW-Sauber F1.08
Versenyzők: Nick Heidfeld, Robert Kubica
2009: BMW-Sauber F1.09
Versenyzők: Nick Heidfeld, Robert Kubica
2010: Sauber-Ferrari C29
Versenyzők: Kamui Kobayashi, Pedro de la Rosa
2011: Sauber-Ferrari C30
Versenyzők: Kamui Kobayashi, Sergio Perez
2012: Sauber-Ferrari C31
Versenyzők: Kamui Kobayashi, Sergio Perez
2013: Sauber-Ferrari C32
Versenyzők: Esteban Gutierrez, Nico Hülkenberg
2014: Sauber-Ferrari C33
Versenyzők: Esteban Gutierrez, Adrian Sutil
2015: Sauber-Ferrari C34
Versenyzők: Marcus Ericsson, Felipe Nasr
2016: Sauber-Ferrari C35
Versenyzők: Marcus Ericsson, Felipe Nasr
2017: Sauber-Ferrari C36
Versenyzők: Marcus Ericsson, Pascal Wehrlein
2018: Sauber-Alfa-Romeo C37
Versenyzők: Marcus Ericsson, Charles Leclerc
26

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton egy gyerekkori képpel „üzent” a riválisoknak
Következő cikk A Ferrari ügyvezetője kijelentette: „2019-ben világbajnoki címet kell nyernünk a Forma-1-ben”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország