A Sauber előállt a fenntarthatósági tervével

A Sauber-csoport bemutatta. hogy milyen fenntarthatósági tervvel készülnek 2030-ig. A svájci istálló, amely 2019 óta Alfa Romeo néven fut a Forma-1-ben, már korábban is az élen járt ezen a területen.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Forma-1 pillanatnyilag a koronavírus-járvány miatt szünetel, viszont egyre többen beszélnek arról, hogy Ausztriában elkezdődhet a szezon július 5-én, ráadásul nem is csak egy futamot rendeznének a spielbergi pályán, hanem kettőt is.

Nemrégiben a Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko az osztrák rádiócsatornának, az Ö3-nak nyilatkozta azt, hogy magabiztos azt illetően, hogy sikerül összehozniuk az Osztrák Nagydíjat a Red Bullal.

Eközben viszont telik az idő, és a Forma-1-nek nem a versenyzés az egyetlen fontos területe. Az F1 ugyanis azt az ambíciózus célt tűzte ki, hogy CO2-semleges akar lenni 2030-ra, és már egy tervet is összeállítottak erről, amelyben többek között az szerepel, hogy a jövőben szintetikus üzemanyaggal mehetnek majd a kocsik.

Még több F1 hír:

A Mercedes még márciusban állt elő a fenntarthatósági tervével, most pedig a Sauber-csoport tette meg ezt. A svájci vállalat viszont már sokkal azelőtt komolyan foglalkozott a témával, mielőtt a környezetvédelem a közbeszéd ennyire szerves részét képezte volna.

A Forma-1-es csapat, amely 2019 óta Alfa Romeo néven fut az F1-ben, már 2011 óta CO2-semleges, és nem akarnak megállni: tovább akarnak haladni a zöld úton.

Az új fenntarthatósági tervük pedig nemcsak a versenycsapatukra, hanem a két további ágazatukra is vonatkozik. Ebből az egyik a Sauber Engineering, amely a prototípusok kifejlesztésére fókuszál, a másik pedig a Sauber Aerodinamik, amely vállalat többek között egy szélcsatornával is rendelkezik, amit bérbe ad más versenycsapatoknak vagy cégeknek is.

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

A Sauber nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kiegyenlítse a Forma-1-es projektjük következtében keletkező CO2-kibocsátást. Például az utazásaikat azzal ellensúlyozzák, hogy erdősítési és erdővédelmi projektekbe fektetnek. A hinwili gyárukban használt elektromosságot pedig újrahasznosítható energiából állítják elő, amelyet a gyárban generálnak.

A Sauber építette Svájc egyik legnagyobb fotovoltaikus parkját, ami a vállalat szerint 40 háztartás áramszükségletét tudja biztosítani évente. A Sauber az alábbiak kezdeményezéseket sorolta fel, amelyeket már elkezdtek véghezvinni a zöldebb jövő érdekében:

  • a vállalat járműflottáját kisebb kibocsátású járművekre cserélése
  • az ISO 14001-es környezeti menedzsment standard alkalmazása az újrahasznosítási procedúrák során
  • a bokszutcában keletkező szemét szétválogatása az újrahasznosítás céljából, a megmaradt étel eladományozása
  • több mint 250 ezer svájci frank gyűjtése hivatalos jótékonysági szervezetek számára (pl.: Save the Children)
  • a diverzitás promótálása a munkahelyen, már most több mint 40 nemzetiségű alkalmazott dolgozik a Saubernél
 

A Supercars Eseries 2. fordulója is elképesztő izgalmakat tartogatott, a wildcardként versenyző Max Verstappen csapattársával, Shane van Gisbergennel vívott csatát a barcelonai pályán a győzelemért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mely szponzorok költötték a legtöbbet az elmúlt évtizedben a Forma-1-ben?
Következő cikk Alonso érdekes módon idegesítette Dennist a 2007-es hungaroringi incidens után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország