Kaltenborn: működött volna a Sauber-Honda házasság

A Sauber korábbi csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn megvédte a korábbi döntését, miszerint a svájci alakulat 2018-ban a Honda motorjaira váltott volna, és szerinte a Red Bullhoz hasonlóan jó munkát végeztek volna közösen.

Monisha Kaltenborn, Team Principal and CEO, Sauber, Masashi Yamamoto, General Manager of Honda Motorsports

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

2017-ben komoly döntések előtt állt a Sauber, ugyanis a rákövetkező évre nem volt érvényes szerződése a svájci alakulatnak egyik motorbeszállítóval sem. Az akkori csapatfőnök, Monisha Kaltenborn szóban már megegyezett a Hondával, akik éppen a szakadás szélén álltak a McLarennel.

Kaltenbornt azonban 2017 nyarán eltávolították a csapat éléről, és a Renault-tól érkező Fred Vasseur lett a csapatfőnök, akinek teljesen más elképzelései voltak a csapattal kapcsolatban: hosszabbított a Ferrarival, akiken keresztül megszerezte Charles Leclerc-t, és az Alfa Romeo szponzori pénzeit is.

Kaltenborn azóta nem vállalt munkát a Forma-1-ben, most azonban a Beyond the Grid podcastben mesélt arról a 2017-es évről, és most is úgy gondolja, hogy ott akkor jó döntést hozott.

Még több F1 hír:

„Nem a kapcsolat pénzügyi vonatkozásai motiválták ezt a lépést, hanem az, hogy hittem benne, hogy közeli kapcsolatot kell kialakítanunk egy nagy autógyártóval” – mondta Kaltenborn Tom Clarksonnak. „A Hondával már sokkal korábban kapcsolatba léptem.”

„A kapcsolatunk remek volt, és pontosan tudtam a BMW-vel kapcsolatos tapasztalataimból, hogy mennyi erőforrást, technológiai tudást ad egy ilyen különleges kapcsolat. Az én ötletem az volt, hogy ez nem egy szimpla motorbeszállítói szerződés lenne.”

„Azt szerettük volna, ha a Honda munkatársai folyamatosan ott lennének Hinwilben, hogy együtt dolgozzunk, együtt hozzuk meg a csapattal kapcsolatos döntéseket. Így sokkal közelebb kerültünk volna ahhoz, hogy gyári csapat legyünk, és idővel persze ennek jöttek volna a pénzügyi előnyei is. Valamennyit persze fizettünk volna a motorokért, de emögött egy nagyon szoros kapcsolat állt volna.”

„Nagyon jól álltunk. Időbe telik, mire minden részletről megállapodunk, de már bíztak annyira az alapvető dolgok erősségében, hogy a Honda kész lett volna hivatalosan is bejelenteni az együttműködést.”

A Honda végül 2018-ra a Toro Rossóval szerződött le, a Sauber pedig a Haashoz hasonlóan bekerült a Ferrari „ernyője” alá. Kaltenborn azonban elmondta, hogy most is így cselekedne abban a pozícióban.

Még több F1 hír:

„Csak találgatni lehet, hogy velünk mit értek volna el. Nem lehet összehasonlítani két olyan csapatot, mint a Sauber és a Red Bull, mert ott egészen más lehetőségek vannak, de abban biztos vagyok, hogy velünk is remek munkát végzett volna a Honda.”

2017-hez hasonlóan a Sauber idén sincs egyszerű helyzetben a csapat jövőjét illetően: az Alfa Romeo névadószponzori megállapodása az év végén lejár, és a Stellantis alá került olasz prémium márka eladásai továbbra sem érik el a nagy német prémium riválisok számait, de talán ennél is fontosabb, hogy papíron még mindig nincsen megállapodása a Ferrarival, mint motorbeszállítóval.

A legújabb értesüléseink szerint azonban ez már csak formalitás és a svájci alakulat hamarosan 2025 végéig meghosszabbítja a szerződését a Ferrarival, annak ellenére, hogy korábban az Alpine is hangoztatta, hogy szükségük lenne az F1-ben egy partnercsapatra, mind azért, hogy helyet adjanak a juniorpilótáiknak, mind azért, hogy a gyári csapaton felül ismét ellásson valakit erőforrással a még mindig a Renault által finanszírozott motorrészleg.

Brown szerint csak idő kérdése Hamilton és Verstappen ütközése

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: jó lenne látni egy teljesen retróba öltözött mezőnyt
Következő cikk Mit árult el a Spanyol Nagydíj a monacói erősorrendről?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország