A „rohadás” és a „haldoklás” fenyegeti a Forma-1-et?!

Akarom? Nem akarom… Akarom? Nem akarom…

Talán az egyik korábbi bejegyzésemben már említettem Nektek, hogy ritkán ragadok „tollat” egy szubjektívabb, szabadabb bejegyzés miatt. Egyszerűen ez nálam az ihletről szól, mely vagy jön, vagy nem… Legutóbb Ayrton Senna évfordulója kapcsán éreztem azt, hogy meg kell osztanom Veletek a gondolataimat, és látván a visszajelzéseket, a „számokat”, azt mondhatom (írhatom?!) most Nektek, hogy megérte, mert rengeteg emberhez eljutottak a személyes gondolataim. Elvégre ez volt a cél…

Az ihlet ismét „megérkezett” hozzám, de sajnos ezúttal sem egy pozitív téma kapcsán, pedig elhihetitek, nem a „sötét oldalon” állok, vagyis valahol kettő között, mint Luke Skywalker, csak nekem soha nem volt akkora hajam és még lézerkarddal sem hadonászhattam. Sajnos.

Egy szó, mint százkettő (?), az aktuális téma ugyancsak „sötét”, és jelen helyzetben azt érzem, hogy ez csak egyre sötétebb lesz. Talán már sejtitek, hogy miről lesz, vagy van szó…

Egyre több emberben fogalmazódik meg az, hogy valami nem stimmel a sportban. Ezt az ínyencek” és a rendkívül „igényesek” – a sport iránt – már régóta tudják, és noha a Forma-1-ben továbbra is nagyok a nézőszámok, /ha már a pályákon nem/ szép lassan mindenkiben kitisztul a kép, hogy a „királykategória” egy nagyon rossz irányt követ. Személy szerint csak bízni tudok abban, hogy a helyzet változni fog, de jelenleg egy sötét jövőt látok magam előtt, mely szép lassan választás elé fog állítani.

Az ember életében mindig eljön az a pont, hogy döntenie kell, és általában ezek a döntések visszafordíthatatlanok. Én az a fajta ember vagyok, aki kitart a döntései mellett, még akkor is, ha az nem helyes, vagy rossz. Szokás mondani: nincsenek rossz döntések, csak rossz döntéshozók.

A Forma-1-ben sem feltétlen születnek rossz döntések, csupán a háttérben megbúvó rossz döntéshozók egy olyan helyzetet teremtettek, ami egyre visszafordíthatatlanabbnak tűnik. Ez fáj. Nekem nagyon is fáj, mert noha soha nem voltam az a vérbeli rajongó, aki minden futamot „kipingált” arccal és zászlóval néz meg a televízió előtt ülve, vagy épp állva, én is együtt lélegzem a sporttal.

Miből gondolom ezt? Jogosan vetődhet fel bennetek a kérdés. Ezek érzések, melyek egyértelműen jelzik az agyam számára azt, hogy még mindig érdekel a Forma-1, akkor is, ha fáj látnom haldokolni az igazi Forma-1-et.

5 perccel a start előtt elkezd izzadni a tenyerem, a szívem egyre gyorsabban ver, gyakorlatilag már csak az autókat hallom, miközben megszűnik körülöttem létezni a világ és csak egy dologra, a rajtra koncentrálok.

A bizonyos pont azonban bármikor eljöhet, és eltörhet benned valami, mint amikor egy versenyző már úgy érzi, hogy nincs értelme folytatni és talán eljött az idő, hogy letegye a sisakot. Az életed során számos hasonló dolgot tapasztalsz meg, és küzdesz ellene, de legbelül tudod, mindig eljön az a bizonyos nap.

Bármilyen hihetetlen, ez egy olyasvalaminél is bekövetkezhet, mint a sport követése. Van az a pont, amikor betelik a pohár és kiölik belőled a sport iránti szeretetet. Egyre inkább azt érzem, hogy egy hasonló érzés dolgozik bennem, ami kitörni készül. Rengeteg mindent képes vagyok kezelni, és irányítani magamban, de ez most nem az én kezemben van… Ez Bernie Ecclestone, a tulajdonosok, az FIA és a csapatok kezében van.

Ebben a pillanatban azonban sokan a Pirellit támadják.

Ezek a támadások nem feltétlen jogtalanok, de a helyzetért sokkal inkább a szövetség és a csapatok tehetők felelőssé. Ez olyasvalami, ami nem most kezdődött el. Évekkel ezelőtt elkezdett „rohadni” ez az egész, de én hiszek abban, hogy mindez nem visszafordíthatatlan. Persze nem lesznek már dühöngő V12-es, sikító V10-es és duruzsoló V8-as motorok sem, de ettől még egy fantasztikus sorozatot láthatunk a folyamatosan fejlődő világunkban.

A motorok miatt nem aggódom…. Gondolok itt elsősorban a technikai megvalósításra, és a hangokra. Tudom, tudom… Újabban a költségek is veszélybe sodorták a sportot, de én csak a szemeimnek hiszek. Hiszem, ha látom!

Mint mindig, minden az apróbb részletekben rejlik, és ez az, amit a döntéshozók talán nem vesznek figyelembe. Egy egyszerű példa erre: Barcelona, Alonso győzelme, zászló, behívó, büntetés lehetősége. Mégis miről beszélünk? Könyörgöm!!! Erről szól az autósport, ezekről az apróbb mozdulatokról, érzésekről, melyek még azok számára is különlegesek, akik épp nem szívlelik az adott győztest. Erre mit kell látnunk? Azt, hogy minden apró részletet és „finomságot” kiölnek a sportból. De ez csak a jéghegy csúcsa.

Folytathatnám a sort a büntetések kiszabásával, az esetlegesen bevezetésre kerülő büntetőrendszerrel, vagy épp a nullára lekorlátolt egymás elleni versenyzéssel. Elhiszem, hogy a versenyzők és a nézők épségénél nincs fontosabb, de ez nem egy virtuális „játszótér”, itt valóban úgy gurulnak ki a pályára a vezetők, hogy lehet, ez az utolsó gyors körük. Ezek a versenyzők úgy akarnak hajtani, hogy az „utolsó gyors körük" élvezetes legyen, miközben mások elmondhatják róluk, hogy igen, ezek a srácok mindent megtettek és rendkívül keményen nyomták.

Kevés olyan jelenetet tudok felidézni a közelmúltból, ami kiugrasztott volna a székből és a televízióhoz tapasztott. Bármilyen hihetetlen is, de ez a sport képes lenne arra, hogy rendszeresen, minden versenyen olyan csatározásokat lássunk a pályán, mint ami nem is oly rég Vettel és Webber között zajlott Malajziában. Legszívesebben sírni tudtam volna azokban a másodpercekben, és ezt minden túlzás nélkül állítom. Finoman szólva sem vagyok az a könnyezős fajta... Pontosan ezek az érzések hiányoznak a sportból, amik olyan népszerűvé tehetnék ezt a kategóriát, hogy még a sarki amerikai büfés is tudná azt, hogy ki az a Max Chilton. Jelenleg a "kicsi büfés" még arra sem tudná a választ, hogy ki az a Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, vagy épp Lewis Hamilton…

Nem kérem azt, hogy életveszélyes legyen a sport, de ha már az ilyen biztonságos, ragadjuk meg a lehetőséget arra, hogy a versenyzők feszegessék a határaikat és annyiszor változtathassanak irányt, ahányszor csak akarnak. De ez is csak egy apró dolog a sok közül. Ha ezt a sok kis apró dolgot a helyére illesztenénk, lehet, hogy a vérnyomásom soha többé nem lenne 100-as, de nem érdekel, hiszen azért vagyok a Földön, hogy élvezzem az életet. A Forma-1-et is lehet élvezni, de csak időszakosan. Jelenleg. Sajnos.

Még akarom… Egyelőre…

Hujber Dávid, F1-live.hu