Forma-1 Bahreini Nagydíj

A riválisok szerint nem fog sokáig tartani a Mercedes kálváriája

A Mercedes Forma-1-es csapatának riválisai szerint a német gyári gárda hamarosan „felébred” és gyorsan visszatér gyenge szezonkezdetét követően.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14, George Russell, Mercedes F1 W14, Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

A volt világbajnok csapat csalódást keltően szerepelt a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon, miután fő riválisai, a Red Bull és a Ferrari mögött találta magát, de az Aston Martin is átugrotta. Emiatt azon gondolkodnak, hogy teljesen megváltoztatják az autó koncepcióját, mert másra van szükségük az élbolyba való visszatéréshez.

Míg a lehetőség, hogy egy másik irányvonalat kell követniük, megnyitotta a lehetőségét annak, hogy a jelenlegi autó fejlesztését fel kell áldozniuk, ellenfeleik szerint nem fognak túl sokáig időzni az élmezőny mögött. Frederic Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke például úgy gondolja, túl korai még kijelenteni, hogy a Mercedes nincs ott a bajnoki esélyesek között:

„Ez az első verseny és még nem vonhatunk le semmilyen következtetést. Szerintem a Mercedes hamarosan felébred. Nem tudhatjuk, mi történik a jövő héten. A következő verseny Dzsiddában teljesen más történet lesz más aszfalton. Ott majd meglátjuk, jobban látunk-e.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is úgy gondolja, hogy a Mercedes számára jelentős előnyöket hozhat majd, ha egy jobban teljesítő koncepcióra váltanak: „Elég ideje vagyok már itt, hogy lássak nagyon gyors változásokat. Szerintem ezek az autók még viszonylag éretlenek és ahogy a csapatok fejlesztenek, a frissítésekkel változni fognak a dolgok.”

A McLarennél mindeközben a katasztrofálisan sikerült futam ellenére elégedettek a versenytempóval.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner arra számít, hogy a többi csapat is lemásolja őket
Következő cikk A Mercedesnél Hamilton éles kritikája ellenére töretlen az összetartás

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország