A Ricciardo-rajongók örülhetnek: Az ausztrál ott lesz Melbourne-ben

Daniel Ricciardo ezen a hétvégén visszatér a Forma-1-be, igaz, egyelőre csupán tesztpilótaként segíti a Red Bullt az Ausztrál Nagydíjon.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Daniel Ricciardo egy Twitter-videóban jelentkezett be a követőihez, amelyben a maga jól megszokott vicces stílusában tájékoztatott mindenkit, hogy a hétvégén az Ausztrál Nagydíjon újra megtalálható lesz, immár már a pálya mellett.

Mint ismert, az ausztrál pilóta két évet töltött a McLarennél, ahol mindössze egy győzelmet tudott felmutatni néhány erősebb és gyengébb pontszerzés mellett, míg csapattársa, Lando Norris rendre jobb teljesítményt nyújtott nála.

A wokingi alakulat és Ricciardo mindent megtett, hogy működésre bírják a „kémiát” a két fél között, ám akárhogy próbálkoztak, erre végül nem került sor, így a McLaren úgy döntött, hogy a fiatal Oscar Piastrinak biztosítanak lehetőséget.

Ricciardót szóba hozták Günther Steiner csapatával, ám a Haas a hírek szerint túl soknak találta azt az összeget, amit ki kellett volna fizetniük az ausztrálnak, hogy náluk versenyezzen. A mindig mosolygós pilóta így végül volt csapatánál, a Red Bullnál kötött ki tartalékként.

Ricciardo nem volt ott a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, ahogy a második futamot sem a helyszínen tekintette meg, ám úgy tűnik, hogy az önkéntes száműzetése eddig tartott, hiszen Ausztráliában újra láthatjuk őt.

 

A Mercedes eközben elmagyarázta, hogy miért nem engedte el Russell Hamiltont…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Felejtsük el az elmúlt évek Hamilton-Verstappen versengését!”
Következő cikk Veszélyben az Olasz Nagydíj, és ezzel Monzában is tisztában vannak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország