A Ricciardo-Hülkenberg páros jelentheti a Renault sikerének kulcsát?!

Daniel Ricciardo szerint a Renault komoly előrelépéssel számolhat a Forma-1-ben, hiszen Nico Hülkenberggel abszolút egy irányt képviselnek az autófejlesztése terén.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az ausztrál versenyző, aki öt év után az idei szezonban váltott a Red Bullról a Renault-ra, épp most pipálta ki első teszthetét a franciákkal. Miután Hülkenberggel gyorsan megtalálták a közös hangot, így hatalmas pozitívumként értékeli a közös munkájukat, lévén pontosan ugyanazt szeretnék a Renault RS19-től. 

Amikor Hülkenbergről kérdezték, Ricciardo a következőképp válaszolt: "Igazából elég jól megy a közös munka. Nem sokat beszéltünk, hiszen a napokat megosztottuk, így én a legtöbb munkát délután, míg ő este végezte el - vagy épp fordítva, de eddig nagyon rendben van." 

"A fejlesztések terén azonban többnyire ugyanazokat a dolgokat mondjuk, ami jó. Ha egyikünk az egyik, másikunk a másik irányba húzna, akkor a mérnökök nem tudnák, mi a teendő."

A Renault technikai igazgatója, Nick Chester első benyomásai elég biztatóak Ricciardóról, és ő is kiemelte, sokat könnyít a csapat munkáján, miszerint mindkét versenyző ugyanazt várja a géptől. 

"Daniel nagyon jó munkát végzett, kiváló visszajelzéseket adott." - mondta Chester Ricciardóról - "Pontosan tudja, mit vár az autótól. Azonnal megszokta, és elég hasonlóak a visszajelzései, mint Nicónak. Ez megkönnyíti az autó beállításait."

Bár csak néhány napot töltött a csapattal a pályán, Ricciardo már most otthon érzi magát a Renault-nál. 

"Mindenkivel kényelmesen érzem magam, és elég megszokottnak érződik, mikor besétálok a meetingszobába vagy a megbeszélésekre, az ismerősnek érződik."

"Nagyon pozitív, ahogy mindenki közeledik hozzám, és egyértelműen a lehető legtöbb információt próbálják kihúzni belőlem, hogy lássák, Nico és én egy irányt képviselünk-e. Tudom, hogy a főbb dolgok ugyanazok, ahogy abban is egyetértünk, hol kell fejlesztenünk az autót, szóval az is pozitív, hogy ugyanazokat kérjük. Otthonosnak érződik."

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón, ahogy Hamilton elzongorázza a Queen legendás számát: "Soha ne adjátok fel az álmaitokat"
Következő cikk Nem csak az autók újak 2019-ben – a Pirelli-gumik kapcsán is sok a változás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország