A rendszer anomáliája miatt vizsgálták Hamiltont

Lewis Hamiltont, a Mercedes versenyzőjét a futam közben elkezdték vizsgálni, amiért szükségtelenül lassú volt a biztonsági autós szakaszban, azonban kiderült, hogy a brit mindent a szabályoknak megfelelően tett, csak a hosszú bokszkiállása kavart be.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Hamilton akár büntetést is kaphatott volna a verseny után, amennyiben a versenybírák úgy ítélik meg, hogy szükségtelenül lassan ment a safety caros fázisban. Viszont a stewardok a vizsgálatuk során arra jutottak, hogy a rendszer anomáliája miatt kellett vizsgálniuk az ötszörös világbajnokot.

 

Időközben kiderült, hogy a hosszú kiállása miatt érezte úgy a rendszer, hogy Hamilton szükségtelenül lassan ment, miközben a hosszú kiállás kavart be. Ugyanis azok a versenyzők, akik már kétszer átlépték a safety caros vonalat, már normál tempót vehetnek, Hamilton viszont a hosszú kiállása miatt csak egyszer lépte át azt, neki tehát így a deltához kiellett igazodnia, miközben a többiek már normális tempót mehettek.

Még több F1 hír:

A versenyigazgató, Michael Masi így nyilatkozott a történtekről:

„A vizsgálat a rendszer anomáliájának volt köszönhető, emiatt nem is büntettük meg Hamiltont. Az első 2 safety caros köröd alatt még a deltának megfelelően kell haladnod. A problémát az okozta, hogy a többi versenyző már a harmadik körénél járt, miközben Lewis csak a másodiknál.”

„Beszéltem erről a sportigazgatókkal, akik azt mondták, hogy soha nem láttak ilyet korábban. Szóval utána kell néznünk a rendszer anomáliájának.” – magyarázta.


Lewis Hamilton igen jó esélyekkel pályázik arra, hogy 7 olyan rekordot is megdöntsön, ami jelenleg Michael Schumacher neve mellett szerepel a Forma-1-ben. Egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz, hogy minden idők legeredményesebb pilótája legyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szép jelenet: Wolff gratulációja Verstappennek (videó)
Következő cikk Vettelt nagyon felvillanyozta, hogy ma a jó döntéseket hozta meg a csapat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország