A Renault újra leigazolná Ricciardót, ha lenne rá esélye

A nem feltétlenül idilli elválás és a csalódáskeltő 2019-es szezon ellenére Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke elmondta, ha tudná azt, amit ma, újra leigazolná Daniel Ricciardót.

A Renault újra leigazolná Ricciardót, ha lenne rá esélye

Mindössze egy, a Renault-nál eltöltött szezont követően Daniel Ricciardo nyáron bejelentette, hogy 2021-ben már máshol fog versenyezni. A csapatfőnök, Cyril Abiteboul búcsúzó szavai fagyosan hatottak, és bár lehetett arra következtetni, megromlott a kapcsolat, ám a szakember a nürburgringi dobogó után elmondta, így is újra leigazolná az ausztrált.

Bár beismeri, hogy talán nem 2019-ben kellett volna a feleknek egymásra találnia, úgy gondolja: „Nem sok módja van annak, hogy az ember elcsípjen egy olyan szabadon igazolható pilótát, mint Daniel. Ma is úgy gondolom, hogy akkor ez volt a legjobb döntés.”

Abiteboul szerint Ricciardo nélkül a csapat nem lenne az, ami ma. Az együtt töltött szenvedősebb év bírta rá ugyanis a csapatot arra, hogy meghozzák a szükséges döntéseket: „Idén sokkal jobb helyzetben vagyunk, Daniel pedig olyasmikre képes, mint ez a dobogó.”

Még több F1 hír:

Ez a bravúr mindkét oldal számára fontos volt, főleg, mivel az ausztrál döntését, hogy a Red Bulltól a Renault-hoz igazolt, sokan vitatták, mind az ő, mind a csapat körében: „A legfontosabb, hogy sikerült elhallgattatnunk a kétkedőket és megmutattuk, miért volt értelme ennek a lépésnek.”

Abiteboul pedig azzal is tisztában van, hogy a Ricciardótól való búcsú megfogalmazásából árad némi keserűség: „Az egy őszinte, érzelmes és szűretlen üzenet volt. Daniel pedig pontosan ilyen szűretlen és őszinte a mindennapi munkájában.”

Nem mondanánk nemet Mick Schumacher céges autójára

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Nem mondanánk nemet Mick Schumacher céges autójára
Előző cikk

Nem mondanánk nemet Mick Schumacher céges autójára

Következő cikk

A Ferrari már eldöntötte, mire használja el fejlesztési zsetonjait

A Ferrari már eldöntötte, mire használja el fejlesztési zsetonjait
Hozzászólások betöltése