A Renault többet akar mutatni magából: ez hosszú távon kevés

A francia gyártó Bahreinben már növelni akarja a tétet, mert szerintük képesek a középmezőny élén autózni.

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Jerry Andre / Motorsport Images

A Renault számára nagyon nehéz lesz növelni a tétet idén. Sőt, a reális képet tekintve ez lehetetlennek ígérkezik, mert a Mercedeshez és a Ferrarihoz hasonlóan a Red Bull-Honda is nagyon erős.

Még több F1 hír:

A gyári csapat tavaly negyedik lett a bajnokságban, és könnyen lehet, hogy ez a pozíció megtartása is komoly feladat elé állítja a franciákat. Az évadnyitón Ricciardo kiesett, míg Hülkenberg csak 7. lett. A Haas sokkal gyorsabb volt, és mellettük a Racing Point, valamint az Alfa Romeo is problémát okozhat.

Cyril Abiteboul, a Renault csapatának első embere.

„A teljes képet tekintve elégedett lennénk ezzel a hetedik hellyel a szezon első versenyén, de az év későbbi részében már csalódottan tekintenénk rá. Úgy érezzük, hogy az autónk képes a középmezőny elejében harcolni. Ez azonban nem mindig mutatkozik meg, amikor sor kerül az időmérőre és a futamra. Elkötelezettek vagyunk, hogy többet mutassunk Bahreinben. Hangsúlyoznunk kell azt a lépést, amit a motor oldalán tettünk. Lesznek aerodinamikai frissítéseink, és ez minden versenyre igaz.”

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team R.S. 19

Fotó készítője: Erik Junius

„Emellett szükségünk van arra, hogy következetesek legyünk a hétvége során. Minden eseményre egy kiegyensúlyozott és megbízható autóval kell előállunk, hogy a versenyzők a csomagból a maximumot hozzák ki. És ez minden más területre is igaz. Mindkét autónkkal a pontszerzés a cél, és be akarjuk mutatni a csapatunk kvalitásait. Keménynek kell lennünk önmagunkkal, ha ezen az ösvényen akarunk maradni.”

Nick Chester technikai főnök elmondta, a csapat autójának frissítései a hűtéshez, a mechanikához, valamint az aerodinamikához lesz köze. A szakember hisz abban, hogy Bahreinben többet mutathatnak magukból, mint Ausztráliában.

„A tempónkat tekintve nem oda kvalifikáltuk magunkat, ahol lennünk kellett volna. Emellett voltak gondok a megbízhatósággal is, amiket időközben megértettünk. Ez is azt mutatja, hogy a középmezőny nagyon szoros, és egy kis hiba, vagy teljesítménycsökkenés is elegendő arra, hogy helyeket veszíts a rajtrácson. Sajnos ezt meg is tapasztaltuk.”

„A realitás az, hogy minél hátrébb kvalifikálod magad, annál nagyobb az esélye annak, hogy megsérül az autód. A hétvége során teszteltünk néhány új elemet is, valamint különböző beállításokat próbáltunk ki, és sok fontos adatot gyűjtöttünk. Ugyanakkor egyértelmű, van még néhány munkánk, hogy elmozduljunk a középpályáról, és ez is a tervünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes továbbra is úgy érzi, ők a kihívók 2019-ben
Következő cikk A fény a Williams legsötétebb alagútjának végén…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország