A Renault szerint sikerült elhárítani a gondokat a hűtőkkel

A Renault versenyzői, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon elmondták, a csapat úgy gondolja, sikerült elhárítani a hűtőproblémát, ami beárnyékolta az első két versenyen mutatott teljesítményüket.

Esteban Ocon, Renault F1 in the press conference

Fotót készítette: FIA

Daniel Ricciardo a szezonnyitó Osztrák Nagydíjat a Red Bull Ringen feladni kényszerült egy hűtőhiba miatt, míg Esteban Ocon a Stájer Nagydíjat nem tudta befejezni ugyanazon hiba miatt egy héttel később.

A második futam után Marcin Budkowski ügyvezető elmondta, a hiba a hűtőn való egyik hegesztéssel van, mely alkatrészt egy beszállítójuktól kapnak, és elmondta, a cél az, hogy a hétvégén már elháruljon a dolog.

Még több F1 hír:

Amikor a Motorsport.com arra kérte, kommentálja a legújabb fejleményeket ezzel az üggyel kapcsolatban, Esteban Ocon elmondta: „Nos, a motorsportban nincs olyan, hogy nulla százalékos rizikófaktor, de szerintem tudjuk, mi a baj és kijavítottuk, remélhetőleg többet nem fordul elő. Persze már másodszor fordult elő a hiba, amit nem akartunk, hogy előforduljon, szóval a lehető legtöbbet ki kell hoznunk a lehetőségeinkből.”

Ricciardo hozzátette: „Azt mondják, már jóval ígéretesebbnek tűnik a dolog, mint a két kiesést követően. Szerintem eleget dolgoztak rajta.” Ricciardo azt is elmondta, hogy a Renault RS20 jobb autó, mint elődje, főleg „a kocsi hátulja.”

 

„Nem hiszem, hogy nagyon részleteznem kell a dolgot, de anélkül, hogy bármit elköpnék, akkor érezni a különbséget, amikor az ember odalép a gázra, gyakorlatilag sokkal hamarabb elérjük a teljes gázt.”

„Igen, a Forma-1 autóinak sok tapadása van, de egy néző otthon azt gondolhatja, hogy amint kijövünk a kanyarból, azonnal taposunk is a gázba és megy is az autó, mint a nyíl, pedig sok idő, mire addig eljutunk. Érezni kell a tapadást. Szóval, ha eddig pár másodperc volt, mire elértünk a teljes gázig, most már kevesebb, mert több a leszorítóerő és a tapadás az autón.”

„Szóval ennek van hatása a teljesítményre, ezt érezni. Ez a nagy dolog, jobbak a kanyarkijáratok és ez volt az első dolog, amit a teszteken észrevettem, továbbra is ebben érzem az autó erejét, ez számomra a legnagyobb dolog benne.”

Alex Albon időközben elmondta, szoknia kell még az RB16-ot, de amint ez meglesz, jönni fognak az eredmények.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Mercedes: Minden a leszorítóerőn fog múlni
Következő cikk Hamilton: Az idei a legjobb autó, amelyet a Mercedes valaha készített

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország