BRÉKING

A Renault szerint a Lotus mercedeses tapasztalata irreleváns!

A Renault technikai igazgatója, Remi Taffin úgy véli, hogy a Lotus 2015-ös mercedeses együttműködése nem igazán jelent előnyt a Renault-nak, és a francia erőforrás fejlesztésének.

„A pilótákat, a mérnököket vagy csupán az erőforrás csomagolását illetően mindig jó, ha már van tapasztalatod.” – erősítette meg Taffin.

„Azonban fair azt mondani, hogy ezek a srácok profik, és egyáltalán nem hoznak nyilvánosságra számokat vagy bármi ilyesmi.”

„Szóval ezt ne úgy képzeljék el, hogy még megvannak a tervek, a számok vagy bármi ilyesmi. Igen, jó lenne, ha meglenne, de ettől nem jutunk oda, ahova szeretnénk.”

Míg a Renault természetesen komoly fejlesztéseket tervez, a francia gyártó egyelőre nem akar konkrét számokkal előállni a teljesítmény terén – különösen a Mercedes erőforrásához képest.

„Ha tavaly egy másodperccel voltunk lemaradva, akkor talán három vagy négy tizedet tudunk hozni. Most ilyesmit szeretnénk elérni. De megismétlem, hogy meglátjuk mennyit hozunk a teszteken és a versenyeken.”

„Van egy lépcsőzetes programunk, de a program 2017-re szól. Nyilvánvaló, hogy 2016-ban is minden hétvégén versenyezni fogunk, szóval ha találunk még teljesítményt, akkor bevetjük.”

„2016-ban alázatosnak kell lennünk. Be akarjuk fejezni a versenyeket. Gyorsabbak és gyorsabbak akarunk lenni. Meglátjuk, hogy fejlődünk a stratégiában. Azonban minden azon alapszik, hogy 2017-re hogy készülünk fel.”

//

Massa lepaktált az Ördöggel? Vagy "csak" alkut kötött a Sorssal? fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, February 7, 2016

Taffin azt is felfedte, hogy a Renault év eleji specifikációja nem sokban különbözik majd a tavaly év végi autótól.

„Alapvetően továbbfejlesztettük azt a specifikációt, ami év végére alakult ki. Ez egy folyamatos fejlesztés. Más lesz. Itt főleg a belső égésű motorról és turbóról van szó.”

„Az ERS ellenőrzés alatt áll, és ott állunk vele, ahol szerettünk volna. Nem ez a nagy része annak, amin dolgoznunk kell.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hoppá: Létezik olyan tehetség, aki a jövője miatt inkább a Williamst választja, mint a Ferrarit!
Következő cikk Itt a legújabb pilótafülke megoldás a Forma-1-ben: jöhet a golyóállóüveg?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország