BRÉKING

A Renault orosz beugrója: „A köridőm nagyon jó volt a csapattársamhoz képest, bla, bla, bla…”

Szergej Szirotkin továbbra is a GP2-re koncentrál, de boldog, hogy hazai pályán akcióba lendülhetett a Forma-1-ben.

Az orosz versenyző hirtelen a semmiből lehetőséget kapott az Orosz Nagydíj első szabadedzésén Szocsiban a Renault-tól, méghozzá Kevin Magnussen helyén.

A 20 esztendős orosz versenyző azonban ragaszkodik hozzá, hogy továbbra is a GP2-re koncentrál.

„Hogy őszinte legyek, idén nem célom az, hogy tesztpilóta legyek a Forma-1-ben. Ez egy jó lehetőség volt arra, hogy megmutassuk magunkat, de minden erőmmel a GP2-re koncentrálok, mert ott vannak az igazi feladataim.” - mondta a pilóta a motorsport.com hasábjain.

„Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy itt is és ott is helyet tudjak állni, de személy szerint a GP2-es bajnoki címet tartom most nagyon fontosnak.”

A fiatal pilóta tavaly rögtön az első évében harmadik lett a bajnokságban.

„Természetesen nagyon hálás vagyok ezért az F1-es lehetőségért, és remélem, hogy 2017-re állandó ülést is kaphatok.”

Péntek délelőtt Szirotkin a 13. helyen zárt, miközben közel 7 tizedmásodpercet adott Palmernek a másik autóban.

„A köridőm nagyon jó volt a csapattársamhoz képest, és bla bla bla… De nem ez volt a cél. A legfontosabb az, hogy elvégeztem azt, amire megkértek, és mindent tökéletesen csináltunk. Hogy őszinte legyek, messze nem ez volt a leggyorsabb köröm. Az utolsó körökben a körülmények nem voltak a legjobbak. Nem is nyomtam igazán.”

Szirotkin azt is megerősítette, hogy nem járt Enstone-ban, a főhadiszálláson, mert gondjai voltak a vízumával.

„Gondjaim voltak a vízummal az Egyesült Királyságban, így még mindig várok arra, hogy elmessek a gyárba. A bejelentést követően azonnal Szocsiba utaztam, és onnan már ismert a történet. Sok más munka áll még előttünk, hogy megvalósítsunk egy nagyobb tervet, és többek között szimulátoron is teszteljek, segítvén a fejlesztéseket. Ez kellemes és izgalmas program lesz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo szerint a "szélvédővel" a rajt problémás lehet, Kvyat pedig a szurkolókat tartja szem előtt!
Következő cikk Button: egy nap majd a mostani autók hatnak furcsának, nem a szélvédős gépek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország