A Renault nem tervezi szabadedzésen bevetni Alonsót, máshogy „készítenék fel” a visszatérésre

A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elmondta, hogy nem tervezi bevetni egy idei szabadedzésen sem a csapat 2021-re szerződtetett versenyzőjét, Fernando Alonsót, viszont privát teszten részt vehet a spanyol.

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20, leads Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Renault szerdán jelentette be hivatalosan, hogy visszatér a csapathoz a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, ezzel véget vet a két szezonon keresztül tartó Forma-1-től való távollétnek. Alonso utoljára a 2018-as Abu Dhabi Nagydíjon vett részt F1-es futamon, akkor még a McLaren versenyzőjeként.

Azóta más versenyeken vett részt, többek között az IndyCarban, a WEC-ben és a Dakar-ralin is versenyzett. Utoljára 2019 áprilisában vezetett F1-es kocsit a 39 éves versenyző, így felmerült az a kérdés, hogy vajon beveti-e szabadedzésen a Renault a régi-új versenyzőjét, hogy a lehető legfelkészültebb legyen 2021-ben.

Ennek ellenére a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul azt mondta, hogy nem tervezik Alonsót szabadedzéseken is bevetni, helyette privát teszten vehetnek részt a kétszeres világbajnokkal, amelyet a kétéves autójukkal bonyolíthatnak le.

Még több F1 hír:

„Nem gondolom, hogy Fernandónak szüksége lenne szabadedzésekre ahhoz, hogy hozzászokjon a versenyautókkal járó procedúrákhoz és az F1-es kocsinkhoz. Szerintem nincs szüksége erre, emiatt nem is ez a tervünk.”

„De majd meglátjuk, hogy lesz-e erre lehetőség. Viszont az lehetséges, hogy rendezünk neki egy tesztet a 2018-as autónkkal. De ismétlem, nincs egyértelmű tervünk. Viszont az FP1-et nem tartjuk feltétlenül szükségesnek.”

Alonsónak pedig az idei évre is vannak tervei: augusztusban harmadik alkalommal is megpróbálkozik az Indy 500 megnyerésével, hogy megszerezze a „Tripla Koronát”. A hetekben megkezdi a felkészülést a legendás versenyre, szeptembertől pedig az F1-es visszatérésre fog fókuszálni.

Abiteboul azt is hozzátette, magabiztos azt illetően, hogy Alonso leigazolása fel fogja dobni a Renault csapattagjait, közülük néhányan pedig már akkor is a csapatot erősítették, amikor 2005-ben és 2006-ban Alonso VB-címet nyert a francia istállóval.

„Egy bizonyos ponton Fernando el fog látogatni a gyárunkba, hogy találkozzon a csapattal. Egy kiváló lehetőség, hogy még 2021 előtt megismerkedjen a csapattal és a munkamódszereikkel.”

„Ez pedig meg fogja dobni a csapat motivációját. Az enstone-i dolgozók közül sokan még diákok voltak vagy még iskolába jártak, amikor Fernando megnyerte velünk az első címét. Számukra pedig az a győztes hozzáállás, ami Fernandót jellemzi, ösztönzően hathat.”

„Egyértelműen meg fogjuk próbálni kihasználni azt a lehetőséget, hogy ő fog versenyezni a csapat egyik autójában.” – mondta a csapatfőnök.

Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team in the press conference

Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team in the press conference

Fotó készítője: FIA Pool

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner elmondta, mi volt a Red Bull célja az óvásokkal
Következő cikk Alonso: nagyon jó döntés volt 2018-ban ott hagyni az F1-et, de feltöltődtem, és készen állok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország