A Renault nem áll le a 2018-as autó fejlesztésével

A Renault nem engedheti meg, hogy az idei autójuk a 2019-es kaszni fejlesztésének áldozatává váljon - mondja a technikai igazgató, Nick Chester. A franciákra komoly nyomás helyeződik, hogy megszerezzék a konstruktőri negyedik helyet.

Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team R.S. 18

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Renault már most 25 ponttal többet gyűjtött a bajnokságban, mint tavaly, és a nyári szünetet követően a franciák a konstruktőri negyedik helyért küzdenek - jelenleg 82 egységnél tartanak, ami épp 16-tal több, mint a Haasnak van. 

A 2019-es autók teljesen új első szárnyat kapnak, vagyis az istállóknak kell eldönteni, hogy vagy tovább fejlesztik az idei járgányaikat, vagy az új autóra koncentrálnak. A Renault szerint nagy hiba lenne már most átállni a jövő évi autóra. 

"Tudjuk, hogy ezt nem tehetjük meg. Folytatnunk kell a fejlesztést." - mondta Chester a Motorsport.com-nak Magyarországon. 

"Vannak már fejlesztéseink, amiket a nyári szünet után teszünk fel. Talán a 15. vagy a 16. verseny után kerülnek majd fel, mert most túl korai lenne. Egy olyan eredmény, mint Ausztriában [ahol a Haas negyedik és ötödik lett, míg a Renault célba sem ért], és az előnyünknek azonnal annyi. Nyomnunk kell, és az autót gyorsabbá kell tennünk."

Persze sok minden függ a pályától, de a Renault mostanában rendszeres pontszerzővé lépett elő - csakhogy az ellenfelük a Haas, akik idén egy nagyszerű autóval rukkoltak elő, és sokszor az övék a negyedik leggyorsabb gép - köszönhetően a Ferrari erőforrásának. 

"Ez különösen aggaszt minket." - folytatta Chester - "Ha találunk valamit, ami gyorsabbá teszi az autót, akkor feltesszük. Most már sok fejlesztéssel 2019-re is dolgozunk, szóval meglátjuk, mit találhatunk még. További újítások is jönnek, majd talán néhány apróság megérkezhet a 2019-es szélcsatornás programból is. Tudjuk, hogy az idei autón kell dolgoznunk az év fennmaradó részében."

A Renault Németországban egy új első szárnnyal rukkolt elő, de a további fejlesztések nem csak a szárnyra érkeznek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Már a NASCAR is megkörnyékezte Alonsót a tegnapi bejelentés kapcsán
Következő cikk A Haas szerint hiába kritizálták Magnussent, nem tudták megtörni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország