A Renault szerint Ricciardo büntetése egyértelmű üzenet

Cyril Abiteboul elmondta, mivel a kvalifikáción nem jöttek nekik össze a dolgok, borítékolható volt, hogy a McLarenek előttük végeztek vasárnap, és Ricciardo büntetését is kommentálta - persze negatívan.

Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Francia Nagydíjon Lando Norris és Carlos Sainz az ötödik és a hatodik rajthelyet csípték meg, míg a Renault-val Daniel Ricciardo a nyolcadik, Hülkenberg pedig műszaki hiba következtében a 13. helyre kvalifikálták magukat. Magán a versenyen a négy pilóta közül Sainz érte el a legjobb eredményt hatodik helyével, és bár a pályán Ricciardo ért be mögötte, büntetése miatt végül kicsúszott a pontszerző helyek közül. Cyril Abiteboul a Motorsport.comnak nyilatkozva elmondta, csapata az időmérőn vesztette el ezt az ütközetet, és a versenyen gyorsabbak voltak, mint üzlettársuk:

„Nem rossz ez az eredmény, pontokat szedtünk össze, bár ennél többet terveztünk be. Amikor nem hátráltatott semmi, bizonyítottuk, hogy olyan gyorsak, vagy még gyorsabbak is vagyunk a McLareneknél, de ugye az F1-ben jelenleg az időmérőn dől el minden, ezen pedig ők voltak a jobbak, nem is kicsivel. Niconak gondja volt a fékekkel a Q2-ben, emiatt ki is csúszott az első tízből, Danielnek pedig az új aszfalt a harmadik szakaszban bedarálta a lágy gumijait – eddig nem nagyon volt ilyen problémánk, de itt nem igazán tudtunk mit kezdeni ezekkel.”

„Eközben a McLaren, akik Montrealban szenvedtek a lágyakkal, itt bitang erősnek tűntek. A többi keveréken sokkal inkább versenyben voltunk velük, márpedig Ausztriára brutális hőséget mondanak, szóval ott is valószínű, hogy arra kell összpontosítani, hogy minél jobban bánjunk ezekkel az erőforrásokkal.”

Még több F1 hír:

„Egyébként élvezzük a küzdelmet velük. Remek márka, remek gyártó, ami sokat számít, és ügyfeleink is a motorjaink révén, úgyhogy az ő sikerük valamilyen szinten a miénk is. Az, hogy előttünk vannak, mutatja, hogy a kasztnival mennyit lehet nyerni. Nem vagyunk messze, és Kanadában sokkal jobbak voltunk, mint ők. Szóval a továbbiakban is érdekes lesz ez a párharc, sajnos inkább az időmérőre kihegyezve, mert a pontok után ez a legfontosabb a sportban. Közel lehetetlen előzni a futamon, egyrészt az aerodinamika miatt, másrészt az FIA hozzáállása miatt a dolgokhoz.”

Utóbbi mondat remek átkötés volt arra, hogy a csapat vezetője kommentálja azt a kétszer öt másodperces büntetést, amelyet versenyzője az utolsó körben bemutatott szabálytalannak ítélt előzéseiért bemutatott:

„Szórakoztunk egy kicsit. Szerintem az egész alakulat, és a pilótáink tették a legtöbbet azért, hogy egy kicsi izgalom legyen a futamban, mivel azt úgyis mindenki tudja, ki fog nyerni, előzni meg nagyon nehéz. Az, hogy ezért büntetés jár, szerintem egyértelmű üzenet. Ez a Forma-1 jelenlegi állapota. Lehet, hogy nem ártana elgondolkodni ezen.”

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.19

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

Abiteboul szerint még nem egyértelmű, hogy a fejlesztési csomagjuk végül sikeresnek értékelhető-e, de azt is bejelentette, hogy Silverstone-ban érkezik a következő adag:

„Még kell némi info erről, vannak részek, amelyek határozottan segítettek. Be kell vallanom, a tervezett alkatrészek egy részének bevezetését elhalasztottuk, mivel nem volt egyértelmű, segítségünkre lehetnek-e, tehát ezeket még tovább vizsgáljuk, lehetőleg egy olyan pályán, ami jobban megfelel erre. Ezen a hétvégén a lágyak viselkedése minden elemzést felülírt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton szerint Todt a Ferrarit választaná, ha álmából ébresztenék fel
Következő cikk A McLaren öt évet várt a francia időmérős sikerre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország