A Renault-nál eljött az ideje az elnökváltásnak: Stoll megy

Thierry Koskas veszi át Jerome Stoll helyét a Renault Sport elnöki pozíciójában, a csapat pedig a jövő évben tovább folytatja a fejlődést.

Jerome Stoll, Director of Renault Sport F1 and Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team

Fotót készítette: Sutton Images

Koskas a Renault Sport elnökeként folytatja, vagyis 2019. január 1-től a Renault csoport elnökének és ügyvezető igazgatójának, Carlos Ghosn-nak jelent majd. 

A Renault egy rövid közleményt adott ki, mely szerint Koskas célja, hogy "a csapatot visszajuttassa az élre" és "biztosítsa, hogy világszerte megerősödik a Forma-1 hozzájárulása a Renault márkához". 

Koskas 2016 elején lett a Renault értékesítési és marketing alelnöke, majd ezt követően a gyártó igazgatói tanácsának is tagjává vált. 

1997 óta dolgozik a Renault-nál, és jövőre már a 65. életévét tölti be. 

A Renault idén a konstruktőri negyedik helyen áll, mely az istálló legjobb eredménye a 2016-os gyári visszatérését követően. A franciák eredeti tervei szerint 2020-ra szeretnének futamgyőzelmeket szerezni.

Bár idén egyértelműen közelebb kerültek ehhez, a fejlesztési versenyben visszaestek, és meg kellett küzdeniük a Ferrari ügyfelével, a Haassal. 

Sokat segített nekik a Force India pénzügyi problémája is, hiszen az évközbeni tulajdonosváltás miatt a brit istálló pontjait lenullázták. 

Nemrég a csapat technikai oldalról is erősödött, hiszen felvették az FIA korábbi szakemberét, Marcin Budkowskit.

Carlos Sainz Jr., Renault Sport F1 Team R.S. 18, leads Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team R.S. 18

Carlos Sainz Jr., Renault Sport F1 Team R.S. 18, leads Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team R.S. 18

Photo by: Glenn Dunbar / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Olyan volt ez az időszak, mintha folyamatosan állon vernének
Következő cikk Mercedes: Elérhetetlennek tűnt a Ferrari 5 bajnoki címes rekordja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország