BRÉKING

A Renault miatt Max Verstappen is kevésbé tud tündökölni: Totális káosz a Toro Rossónál

A francia gyártó jelenleg két oldalról kapja a támadásokat, és teljesen jogosan, miután a Red Bull és a Toro Rosso is csak szenved a technika miatt.

A Renault ígéretet tett arra, hogy az új szezon kezdetére egy sokkal megbízhatóbb és erősebb csomaggal áll majd elő a Red Bull és a Toro Rosso számára. Ebből egyelőre semmi nem valósult meg, és a helyzet kiábrándítóbb, mint tavaly.

Daniel Ricciardo gépe legutóbb például Bahreinben is elfüstölt, miközben Daniil Kvyat is folyamatosan technikai gondokkal küszködött. Mindez, ha nem lenne elég, a szintén Renault erőforrásokat használó Toro Rosso is dühös a jelenlegi helyzet miatt, hiszen a villanyfényes sivatagi versenyen a rossz technika miatt nem tudott pontot szerezni Max Verstappen, és Carlos Sainz Jr.

Az STR kasztnija remek, akárcsak a két újonc teljesítménye, főleg a 17 esztendős hollandé.

„No komment.” – fogalmazott Franz Tost csapatfőnök a holland De Telegraaf kérdésére a repülőtéren vasárnap, miután egyik autójuk sem ért célba Bahreinben.

Max édesapja, Jos Verstappen is aggódik: „Frank nem boldog. Kicsit kétségbeesettek, mert tehetetlenek. Csak annyit tehetünk, hogy várunk és bízunk abban, hogy jobb idők következnek.”

&feature=youtu.be

„Tudom, hogy a Renault mindent megtesz annak érdekében, hogy megoldja a problémákat, de ez nem lehetséges három hét alatt. A Forma-1 egy nagyon versenyképes sport, és mindig vannak jó és rosszabb sorozatok. Jelenleg azonban a Renault nagyon mélyen van…”

„Igyekszem pozitív maradni, de most eljött az idő, hogy ököllel üssem az asztalt. Ez így nem folytatódhat tovább, de ugyanakkor meg is értem a helyzetet a Renault-nál. Természetesen aggódom a jövő miatt.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Ferrari lesz az, aki bedarálja a Mercedest? Már idén? fotó: dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 21.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari egyelőre nem gondol a bajnok címre, de rendszeresen elverné a Mercedest
Következő cikk Hülkenberg világbajnok karakter, vagy túl jónak hittük?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország