BRÉKING

A Renault megtette az első lépést a Mercedes által alkalmazott technika irányába

De még mindig 5 tized hiányzik a mércét jelentő erőforráshoz képest, mondta Remi Taffin. A Renault rendelkezik a legtöbb zsetonnal a 2016-os fejlesztésekhez, de biztosan nem fogják felhasználni mindet, mondta a szakember.

Taffin az auto motor und sportnak adott interjúban elmondta, tavaly egy ponton leálltak a fejlesztésekkel, és csak a megbízhatóságra koncentráltak, ennek tudható be az idei remek alap. A 2016-os szezonra szánt motort januárban fejezték be, onnan pedig csak a Monacóban debütált csomagra koncentráltak. „Nem történt csoda”- mondta a szakember. „Egyszerűen visszatértünk egy jól szabályozott ösvényhez a fejlesztésben, és nem kell újra és újra átvenni elintézetlen ügyeket”- fejtette ki.

Megerősítette, hogy leginkább a belsőégésű motorral és az MGU-H-val voltak gondjaik, így nem csoda, hogy a legutóbbi fejlesztés is ezeket célozta meg. „Kizárólag az égéstér módosítására használtuk fel a 3 zsetont. Javítottunk a gyújtáson. Ezzel fel tudtuk gyorsítani az égési folyamatot, ki tudtuk tolni a kopogás határát. Ez lehetővé teszi a magasabb kompressziót és a nagyobb teljesítményt.”

A Mercedes 2014 óta alkalmazza az előkamrás gyújtást, a Renault pedig ezzel a fejlesztéssel „megtette az első lépés ebbe az irányba”, mondta Taffin, majd megjegyezte, „a motor terén még fél másodperc hiányzik” a riválisokkal szemben.

Ezzel még nem ért véget a fejlesztés az idei évre, avatott be Taffin. „Az volt a terv, hogy az első futamra elkészülünk az alapmotorral, a fejlesztéssel a hetedikre. Utána 2017-re akartunk koncentrálni. Ha még tudunk hozni valamit 2016-ban, ami 2017-re is segít, akkor így fogunk tenni. Nem tervezünk különleges fejlesztéseket”- jegyezte meg. „Most az a fontos, hogy tartsuk magunkat a tervhez, és ne taktikázzuk el megint magunkat.”

Ugyan még 21 zsetonjuk maradt a szezonra, „de ez túl sok”, értékelte, „idén nem tudjuk mindet felhasználni”, árulta el Taffin.

Elmondta, a szervezet sokkal átláthatóbb és egyszerűbb lett, ráadásul minden eszköz rendelkezésre áll, amire szükség van, beleértve a tesztpadokat, tapasztalt embereket, szimulációkat. Ráadásul immár minden egy fedél alatt készül: fejlesztés, tervezés, gyártás, és építés. Korábban csak a belsőégésű motorra koncentráltak, mivel ehhez értettek, de szakítottak ezzel a felfogással. Az Ilmor továbbra is segít nekik, leginkább a tesztpadok révén és a knowhow-ban, de a Monacóban bemutatott fejlesztésről elmondható, hogy a megoldások legnagyobb része a Renault-nak köszönhető.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A gumikezelésen és az időmérőn múlik a Ferrari idei szereplése
Következő cikk Vettel: Ha a Ferrarinál versenyzel, alap, hogy olasznak kell lenned a lelkedben és a szívedben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország