BRÉKING

A Renault megsértődött: számukra a Red Bull már nem opció!

A Renault Motorsport igazgatója, Cyril Abiteboul megerősítette, hogy számukra nehéz lenne folytatni az együttműködést a Red Bullal 2016-ban, különösen azután hogy az ügyfelük így lejáratta őket a médiában.

A Mercedes ma egyértelműen kizárta azt a lehetőséget, hogy a Red Bullnak motort adjon jövőre, és egyelőre a Ferrari is csak a Toro Rossoval hajlandó szerződést kötni. Ezek után a bikák újra tárgyalásba kezdtek a Renault-val, hogy a franciák kitöltsék a szerződésüket 2016 végéig.

A Red Bull annak ellenére döntött így, hogy a médiában elég éles kritikákkal illették a francia gyártót a gyenge motoruk miatt.

A Renault Sport igazgatója, Abiteboul azt mondta az Autosportnak, hogy a vállalata „sosem tett hivatalos nyilatkozatot” a jövő évet illetően, eddig „csak a másik fél” kommentelte a helyzetet.

És akkor a Red Bull-Renault együttműködés jövőre is folytatódhat? „A lényeg, hogy azt csináljuk, ami a legjobb a Renault-nak.”

„Ha valami mást csinálunk, mint amit eddig mondtunk, akkor annak jónak kell lennie a Renault számára és a Renault érdekeit kell szolgálnia, mint a sport egyik résztvevője.”

„Azonban őszintén, ha megnézik, hogy hogyan kezeltek minket, akkor elég nehéz meggyőznöm az igazgatóságot és a menedzsmentet arról, hogy valami mást csináljunk, mint amit elterveztünk.”

„Ami igazán számít az a Red Bull és a Renault szándéka, és ezt kell megnéznünk.”

Abiteboul ezután hozzátette, hogy „azt akarja, hogy a sport egészséges legyen” és egyáltalán „nem akarja azt látni, hogy a Red Bull távozik”.

„Egy hosszú és termékeny kapcsolatunk van a Red Bullal, ami nyilvánvalóan a végéhez közeledik. Igazán remélem, hogy találunk egy megoldást, ami mindenkinek megfelel.”

„Azonban nagyon-nagyon komoly megjegyzést tettek azt illetően, hogy nem akarnak a Renault-val dolgozni többé. Jelen pillanatban nehéz bármi mást megítélnem.”

//

Ez sajnos már nem vicc… A Forma-1 legrosszabb forgatókönyve valósulhat meg hamarosan: egyszerre száll ki a Red Bull, a Toro Rosso, a Renault és a Lotus? fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, October 9, 2015

Valószínűleg a Renault-nak nem jönne rosszul az a pénz, amit a Red Bull fizetne nekik – szemben a büntetéssel, amit az egy évvel korábbi szerződésbontásért fizetniük kellene – különösen, ha a franciák továbbra is gyári csapattal terveznek.

„Mindig kifizethetnek egy szerződésért. Biztosnak kell lennünk benne, hogy stratégiailag jó az, amit a Forma-1-ben teszünk.”

„Ha kifizetnek minket, de ezt a sok negatív kritikát kapjuk, és a márka ennyi kárt szenved, akkor nem vagyok benne, hogy ez egy jó együttműködés lenne a Renault-nak.”

„Hallottuk Mateschitz, Christian Horner és Helmut Marko kommentjeit miszerint a szerződés érvényét vesztette - legalábbis ők így vélik. A Renault erről még semmit sem mondott, szóval csak a Red Bull kijelentéseire tudok utalni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: „Kiszáll a Red Bull? Max visszamegyek gokartozni…”
Következő cikk A végső döntést a Red Bull tulajdonosa hozza meg, nem a Ferrari vagy a Mercedes!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország