BRÉKING

A Renault még nem dobná a kukába a hibrid erőforrásokat, de mindenképp szabályváltoztatásokat akar!

A Renault elmondta, hogy a következő pár évben nyitott a változtatásokra a Forma-1-es motorszabályokat illetően, miután a franciák elmondták, hogy a jelenlegi erőforrások szerintük nem illeszkednek a sport elvárásaihoz.

A francia motorgyártó évekkel ezelőtt egyértelművé tette, hogy csak akkor maradnak a Forma-1-ben, ha a sport a turbó-hibrid egységekre vált – ez 2014-ben meg is történt.

A szabályok bevezetését követően erősen megkérdőjeleződött az új erőforrások költsége és látványossága, és a motorgyártók éppen azon dolgoznak, hogy olyan alternatív ötletekkel álljanak elő, amivel megakadályozhatják a független motorok 2017-es bevezetését.

A Renault ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul elismerte, hogy a jelenlegi motorok talán nem jelentik a legjobb utat a sport számára, de szerinte hiba lenne túl radikális irányt venni az alternatív megoldással.

„A hibrid motorok fontosak, nem csak a Renault-nak, de bármelyik autógyártónak. Ha megnézed a legtöbb márka jövőbeni termékeit, akkor szinte minden autón látsz valamilyen hibrid elemet.”

„Ha engem kérdezel a szabályokról, hogy szerintem mennyire fontosak, akkor nem lehetünk mesterkéltek. Nem vagyok teljesen meggyőződve róla, hogy a meglévő motorszabályok maximálisan illeszkednek a modern Forma-1-es modell céljaihoz.”

„A showról, a gyártók költségeiről, a csapatok kiadásairól, a zajról, a kiszolgálásról és hasonlókról beszélek.”

„És akkor emellett még ott vannak a sportot érintő tényezők is – mint a zsetonrendszer, ami elképesztően összezavaró, a büntetőrendszer, ami szintén rettentő bonyolult. Nem gondolom, hogy valami briliáns dolgot hoztunk volna össze.”

//

Lélegzetelállító, hogy mennyire összetett a Pirelli munkája a versenygumikkal! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Wednesday, January 6, 2016

„Miután ezt mondtam, vajon akkor teljesen le kellene írnunk az egészet vagy fejlesztenünk kellene, amit fejleszteni kell, és ki kellene javítanunk, amit ki kell javítani? Nem vagyok biztos benne, hogy mi a jó irány…”

„Az a probléma, hogy amikor valami teljesen újjal akarunk előállni, ami áttörés lenne a korábbi megoldáshoz képest, akkor az nem feltétlenül briliáns.”

„Alapvetően evolúcióra kellene törekednünk a radikális változtatások helyett. Nagyon nehéz megjósolni, hogy mi lesz a hatása a radikális változtatásoknak. Arra azonban abszolút nyitottak vagyunk, hogy változtassunk a szabályokon.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pirelli: 1000 szakember dolgozik a versenygumikon!
Következő cikk Hamilton még Schumacher rekordjait is meg fogja dönteni?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország