A Renault kimondta, amit sejthettünk: Magnussen az első számú versenyzőjük!

A Renault kimondta, amit sejthettünk: Magnussen az első számú versenyzőjük!

A 23 éves dán versenyző vállára komoly terhet tett a francia istálló, ugyanis elvárják tőle, hogy újonc csapattársa segítségével vezesse az istállót.

A Renault 2016-ban gyári csapattal tér vissza a Forma-1-be, ugyanis tavaly decemberben végül úgy döntöttek megveszik a Lotus istállót. A franciák, akik 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet ünnepeltek a királykategóriában Fernando Alonsoval, a telet a felzárkózással töltötték. Ma a csapat első embere el is mondta, hogy ez nem sikerült rosszul, de azért nincs elájulva az eredményektől.

A Renault tehát idén az újonc Jolyon Palmerral, és az egy éves szünetről visszatérő Kevin Magnussennel vág neki a szezonnak. A fiatal dán, aki 2014-ben egy évet lehúzott a McLarennél, majd Alonso érkezésével lapátra került, most bizonyíthat, ugyanis a Renault-nál nagy kihívás előtt áll.

„Kevin egy természetes tehetség. Elég tapasztalata van ahhoz, hogy a technikai csapat vezérként tekintsen rá. Jolyon pedig mindenképp profitálni fog egy ilyen erős kollégával.” – véli a Renault vezetője, Cyril Abiteboul – „Mindketten bizonyítottak már a pályafutásuk alatt: nyertes típusok. Intelligens srácok, ami nekünk sokat segíthet, hiszen a rádiós beszélgetéseket szigorúan korlátozzák.”

Abiteboul az új gumikeverékek és a „székfoglalós” időmérő rendszer miatt is nagy elvárások elé állítja fiatal pilótáit. „Elég biztos vagyok benne, hogy két okos sráccal van dolgunk, akik meglehetősen gyorsan tudnak alkalmazkodni az új szabályokhoz. Alig várom, hogy lássam őket a pályán harcolni. Mindketten éhesek a sikerre, és szeretnék bebizonyítani, hogy megérdemlik a helyüket a Forma-1-ben.”

//

Kimi és Seb már túl vannak az "igazolványképeken"! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, March 15, 2016

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jolyon Palmer , Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING