A Renault is aggódik a túlsúlyos F1-es autók miatt, de leszavazták őket

A Renault Sport is bevallottan aggódik a vártnál nehezebb autók miatt, de a riválisok leszavazták az ötletüket, miszerint jobban emeljék a 2014-es minimumsúlyt. Rob White elmondta, korábban még senki sem látott problémát a kérdéssel kapcsolatban.

Az autóknak legalább 690 kilogrammot kell majd nyomniuk jövőre, szemben az idei 648-cal. A csapatfőnökök már kifejezték aggodalmukat, miszerint a nehezebb versenyzők (70-75kg) hátrányban lehetnek a testsúlyuk miatt, sőt, a versenyzők szerint egyenesen emelni kellene a minimumsúlyt: Button úgy véli, 10 kilót még rá lehetne tenni. A Renault Sport F1 helyettes ügyvezetője az Autosportnak elmondta, pár hónapja ők is jelezték a riválisoknak, hogy gond lehet a 690 kilogrammos minimumsúllyal, de akkor a többiek még nem tartottak tőle.

Rob White így felelt arra a kérdésre, hogy szerinte gondot fog-e jelenteni a nehezebb V6-os és az ebből fakadó többlet: „Attól függ, kit kérdez – és ki végezte el a kalkulációkat. Hogy teljesen őszinte legyek, mi nagyon is sürgettük a dolgot, miszerint vegyék figyelembe a súlyt is és annak hatásait, amikor szabályváltoztatásról van szó”- mondta a szakember.

„Miközben meglehetősen biztosak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy az új motorok és autók minden egyes részlete annyira optimalizálva lesz, mint a jelenlegieké, ezzel párhuzamosan egy ideje már jeleztük, hogy szerintünk nagyobb kihívást jelent a súly, mint a jelenlegi szabályok között. Mi egy kicsit nagyobb változtatást javasoltunk a súlyt illetően annál, mint amit végül alkalmaztak - de leszavaztak azok, akiknek más volt a véleményük”- mondta White.

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING