A Renault hamarosan már a legjobb csapatokat támadná az F1-ben

A francia gyártó szerint hamarosan eljön az a pont, amikor már képesnek kell lenniük a legjobb csapatokat is támadniuk. Ez persze egyelőre még nem jelent győzelmeket, és bajnoki címet számukra.

A Renault magabiztosan teszi meg azokat a lépéseket előre, amiknek a végén újra ott lehet az élmezőnyben. A reális képet tekintve ehhez még legalább két évre szükségük lehet, és akkor rendszeresen harcban lehetnek a dobogóért, valamint nagyobb célokat is megfogalmazhatnak maguknak.

A csapat folyamatosan fejlődik, és ez főként a gyárakra értendő. Enstone-ban és a franciaországi motorközpontban is nagy átalakításokat hajtottak végre, amik egytől egyig azt szolgálják, hogy a világbajnok istálló a régi fényében ragyogjon.

A 2017-es egy felemás esztendő volt a Renault számára a sok technikai gonddal a motor oldalán, de az előrelépés így is szemmel látható volt. És azzal, hogy Carlos Sainz Jr-t sikerült megszerezniük, egy még inkább biztató jövőképet sugároz a Forma-1-ben.

 

„A csapat magabiztos lépéseket tesz meg előre. Ez 2017-ben sem volt másképp, független attól, hogy a nem várt problémák nélkül még nagyobb célokért harcolhattunk volna. A progresszió azonban nagyon is jelen volt a legutóbbi szezonban. 2018-ban ugyanezt fogjuk tapasztalni, azzal a különbséggel, hogy a fejlődésünk részeként előrébb tartunk, mint eddig bármikor. Ez az év is az építkezésről szól majd számunkra, de annak a végén azt szeretnénk mondani, hogy a rekonstrukciós szakasz véget ért.” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault F1 Team vezetője.

A következő fázis pedig az, amikor a Renault már a legjobb csapatokat lesz képes támadni. Abiteboul egy nagyon erős versenyzőpárosról beszélt, akik képesek teljesíteni a magasabb céljaikat is, amiket maguk elé tűztek ki a Forma-1-ben.

Érdekes lesz látni azt, hogy 2018-ban a Red Bull és a McLaren mire lesz képes ugyanazzal a motorral, amit a Renault biztosít számukra. A franciák úgy látják, hogy a „bikák” még távolabb lesznek tőlük, de a britek támadhatóak lehetnek. A Renault azonban tudja, hogy Woking milyen forrásokkal rendelkezik, így egy nagyon kemény párharcra számítanak, és rájuk is gyakorlatilag egy gyári csapatként tekintenek.

Abiteboul hangsúlyozta, már önmagában az nagy lehetőséget jelent számukra, hogy a McLarennel dolgozhatnak együtt a motorpartnerséget illetően, ami nekik is jövedelmező lehet a különböző visszajelzések miatt.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke abiteboul, f1 2018, mclaren, renault f1 team