A Renault főnöke bedobja a törölközőt, ha vb-címet nyer a csapat az F1-ben

Cyril Abiteboul abban bízik, hogy a csapat képes visszatérni a 2000-es évek közepén elért sikerekhez, és ehhez csak erőt ad, hogy a tavalyi év visszalépésnek számít.

Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

A Renault negyedikként zárta 2018-at, ennek megfelelően tovább emelte a lécet 2019-re. Azonban még a korábbi célokat sem sikerült megismételni, nemhogy előrelépni, tavaly már a McLaren volt a középmezőny élén az F1-ben.

A francia gyári csapat ennek megfelelően nagyon fogadkozik, hogy ismételten a negyedik helyre törnek, és hogy tovább csökkentsék a legjobbakkal szembeni hátrányukat 2020-ban. Sőt, a csapatfőnök szerint a kudarcok csak erőt adnak a folytatáshoz, hogy ismét bizonyítani tudjanak.

"Meg kellett tanulnom veszíteni, de még véletlenül sem akarom elveszteni a célt, vagyis a győzelmet. A kudarc után a győzelem iránti szomjúságom csak tovább nőtt" - mondta Cyril Abiteboul a 2019-es évre utalva.

Még több F1 hír:

A csapatfőnök szerint ugyanakkor továbbra is az a cél, hogy a Renault visszatérjen a 2000-es évek közepén képviselt szinthez, amikor Fernando Alonsóval két évben is tarolni tudott. Abiteboul addig nem is áll le, amíg ez össze nem jön.

"Bedobom a törölközőt, majd ha nyertünk. Ez a kihívás" - mondta Abiteboul.

A Renault 2019-ben az ötödik helyen végzett a konstruktőri versengésben, és idén megváltozik a felállás is, a csapathoz tavaly csatlakozott Daniel Ricciardo mellé Esteban Ocon érkezik, míg Nico Hülkenberg kimarad a rajtrácsról.

Az egyéni rangsorban Ricciardo ugyan megelőzte Hülkenberget, ám az ausztrál is csak kilencedik lett az egyéni rangsorban, jócskán elmaradva az előtte állóktól.


Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak adott otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1 is aggódva figyeli az ausztrál katasztrófát
Következő cikk Verstappen menedzsere szerint még van egy lezáratlan ügyük

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország