A Renault-főnök alig kap levegőt Alonsót figyelve

A Renault csapatvezetője, Cyril Abiteboul beismerte, hogy alig kap levegőt, miközben a jövő évi pilótáját, Fernando Alonsót figyeli Indianapolisban. Közben azt is megerősítette, hogy a spanyol valóban nem vehet majd részt az Indy 500-on, míg a Renault-val áll szerződésben.

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Phillip Abbott / Motorsport Images

Alonso ezen a héten vágott neki harmadik Indy próbálkozásának, és a csütörtöki edzés alkalmával volt egy baleste a 4-es kanyarban, ami miatt az éjszaka folyamán újjá kellett építeni az Arrow McLaren SP autóját. Még így is a nyolcadik helyen zárta a napot, és ő volt a leggyorsabb a csapat három autója közül.

A múlt hónapban a Renault bejelentette, hogy Alonso 2021-ben ismét csatlakozik a gárdához, amellyel 2005-ben és 2006-ban két világbajnoki címét szerezte.

Ennek ellenére voltak spekulációk, hogy jövőre is vissza szeretne térni Amerikába, mivel a szabályok engedélyezik számára, hogy kihagyja az időmérőt, ha az egybeesik egy F1-es futammal, de még így is részt vehet a futamon a mezőny végéről rajtolva, ha ideje engedi.

Még több F1 hír:

Abiteboul viszont megerősítette, hogy Alonso szerződéses okok miatt nem térhet vissza Indianapolisba, amíg a Renault-nál versenyez. „Elég egyértelmű. A válasz az, hogy valójában nehezemre esik levegőt venni a következő hét végéig, amíg ki nem száll a versenyautójából Indianapolisban.”

„Azt viszont bizton állíthatom, hogy ha már velünk van, akkor az úgy is marad egy ideig. Nem lesz semmilyen figyelemelterelés.” Alonso is elmondta múlt héten, hogy nem számít visszatérésre, míg a Renault-nál vezet.

„Jó kérdés. Szerintem úgy közelítem meg a futamot, hogy a következő két évben nem lesz lehetőségem rá. Ki kellene hagynom az időmérő hetét, ha indulni akarnék” – mondta Alonso.

„A jövő évben már nem a McLarennel leszek az F1-ben, szóval ez sem fog működni” – utalt arra, hogy idén a McLaren Indy csapatával indul a legendás 500 mérföldes viadalon. „Tudom, hogy legalább két évig nem térek vissza ide.”

„Ez most a helyzet. Én azért vagyok itt, hogy élvezzem az eseményt, hogy mindent beleadjak, és segítsem a csapatot, amennyire csak tudom. Lássuk, hogy milyen lehetőségek vannak a jövőre nézve. Ha egy nap megnyered a versenyt, akkor az különböző dolgok előtt nyithatja meg az ajtókat” – zárta gondolatát Alonso.


A McLaren bemutatta Alonso különleges Indy 500-as festését

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso megtörte az autóját az Indy edzésén (videó)
Következő cikk Ilott idei harmadik pole-pozícióját szerezte, Shwartzman a 2. az F2 időmérőjén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország