A Renault felkészült arra, hogy Alonso a maximumot fogja elvárni tőlük

Cyril Abiteboul, a renault csapatfőnöke beszélt arról, hogy bár Ocon jelenleg alulmarad tempóban Daniel Ricciardóval szemben, év végére nagy csatákra számít köztük, amelyek jövőre Fernando Alonso ellen folytatódhatnak

A Renault felkészült arra, hogy Alonso a maximumot fogja elvárni tőlük

A Renaultba idén igazolt Esteban Ocon egyelőre nem úgy tűnik, hogy nagyon meg tudná szorongatni Daniel Ricciardót a csapaton belül, legalábbis az időmérőkön eddig az ausztrál 8-1-re veri a francia ifjoncot.

A párbaj utolsó felvonása másfél hete Mugellóban volt, ahol Ocon egy egész jó kört kezdett meg a Q3 végén, ám hibázott és megpördült, a sárga zászló pedig azt jelentette, hogy másoknak sem volt esélye javítani.

Még több F1 hír:

Cyril Abiteboul csapatfőnök az Auto Motor und Sportnak adott interjújában válaszolt arra a kérdésre, hogy az eredmény annak tudható be, hogy Ricciardo ennyire erős, vagy Oconnak kell még hozzászoknia az új csapathoz:

„Daniel nagyon erős pilóta, ezt senkinek sem kell magyarázni. Idén még jobb lett, mivel az autó is jobb lett és már tudja, hogy kell a mérnökökkel együttműködni. Az R.S. 20 stabilabb és emiatt Daniel is magabiztosabb.”

„Esteban kezd visszatérni az egyéves kihagyása után, de nincs még ott, ahol Daniel. El kell fogadnia, hogy Daniel a mérce és reális célokat kitűzni maga elé. Jó, Mugellóban hibázott, de ezt megbocsátom neki. Ez azt bizonyítja, hogy többet akar. Jobban szeretem, amikor egy versenyző elfogadja a csapaton belüli hierarchiát, de szerintem a szezon végén már komoly csata lesz köztük.”

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Oconnak azért is muszáj lesz elfogadnia a hierarchiát, mert jövőre a csapattársát már Fernando Alonsónak fogják hívni, aki biztosan nem fogja megtűrni, ha nem ő lesz a középpontban, vagy ha nem olyan autót raknak alá, amilyet szeretne. Abiteboul szerint azonban meg fogják tudni fékezni a vad spanyolt. Hogy hogyan?

„Készültünk arra, hogy Alonso jön hozzánk. Vélhetően az autónk jövőre még az ideinél is jobb lesz. Amikor Fernando ezt látja majd, feléled benne a versenyszellem. Amin kell majd még fejlesztenünk, az a saját dolgaink végrehajtása a hétvégéken. Azt ugyanis tudjuk, hogy Fernando sosem hibázik, szóval nem lesz kifogásunk.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Hamiltont meghívták a NASCAR következő idényének szezonnyitójára
Előző cikk

Hamiltont meghívták a NASCAR következő idényének szezonnyitójára

Következő cikk

Abiteboul: A Racing Point tovább fogja másolni a Mercedest

Abiteboul: A Racing Point tovább fogja másolni a Mercedest
Hozzászólások betöltése