Toplista

A Renault F1-es versenygépei 1977-től napjainkig, az R.S.20-ig

Folytatjuk sorozatunkat, benne ezúttal a Renault F1-es csapatával, mely 1977 óta indít autókat a legnagyobb kategóriában. Az összes francia autó egy galériában, valamint azok a pilóták, akik ezeket a konstrukciókat vezethették.

Jean-Pierre Jabouille, Renault RS01

LAT Images

A Renault nagy, komoly múltra tekint vissza a Forma-1-ben, de ennek ellenére csak 2 világbajnoki címet tudhatnak a nevük mellett. Fernando Alonso 2005-ben és 2006-ban nyert a franciákkal. Lehetséges, hogy épp velük fog visszatérni 2021-ben.

Még több F1 hír:

A Renault 1977-ben lépett be a csapatával a Forma-1-be. A debütálásukra a Brit Nagydíjon került sor az RS01 kódnevű autóval. Ezen kívül még Hollandiában, Olaszországban és Amerikában szerepeltek.

Az autó Jean Pierre Alain Jabouille vezette. A francia versenyző 1975 és 1981 között indult a kategóriában 2 győzelmet, 6 rajtelsőséget és 2 dobogós helyezést abszolválván. Ezt a két sikert is a Renault színeiben érte el még 1979-ben Franciaországban, valamint 1980-ban Ausztriában.

A csapat, melynek a francia legenda és világbajnok Alain Prost is versenyzett, először 1977 és 1985 között volt résztvevője a Forma-1 küzdelmeinek. Ebben az időszakban a legjobb szezonjuk az 1983-as volt a már említett négyszeres világbajnok legendával.

Alain Prost, Renault RE30C

Alain Prost, Renault RE30C

Fotó készítője: Motorsport Images

Abban az évben másodikok lettek 10 ponttal a Ferrari mögött. Az egyéni bajnokságban szintén a második hely volt az övék. Prost csupán 2 ponttal számolt kevesebbet, mint a bajnok Nelson Piquet a Brabham BMW-vel, ami egy fájó vereség volt számára.

Ezen kívül még kétszer végeztek a harmadik helyen: 1981-ben és 1982-ben. 1986 és 2001 között a Renault nem indult saját csapattal az F1-ben. Ez egy nagyon hosszú és csendes időszak volt számukra ebből a szempontból.

2002-től új tervek valósultak meg Enstone-ban, sok fejlesztéssel, amik végül meg is hozta a várt sikereket. Két negyedik és egy harmadik pozíció után 2005-ben és 2006-ban megnyerték a bajnokságot. Alonso az egyéni trófea győztese lett, megállítván Michael Schumacher nagy menetelését a Ferrarival.

 

A Renault sikerszériája azonban nem tartott sokáig: egyre rosszabb eredményeket gyűjtöttek és a vezetőség úgy döntött, hogy eladja az istállót. A csapat 2012 és 2015 között Lotus néven állt rajthoz. A franciák 2016 óta újra tulajdonosok Enstone-ban, de még mindig nem tagjai az élmezőnynek.

A Renault F1-es istállóként 383 nagydíjat, 35 győzelmet, 51 rajtelsőséget, 31 leggyorsabb kört, 100 dobogós helyezést és 2 kettősgyőzelmet abszolvált: 2 514 kört és 12 152 kilométert futottak az élen. Legutóbb a 2008-as Japán Nagydíjon nyertek Alonsóval, időmérőt pedig 2009-ben a Hungaroringen, ugyancsak a spanyol világbajnokkal.

Képekben a Renault összes F1-es autója 1977 és 2020 között

1977: Renault RS01
Versenyzők: Jean-Pierre Jabouille
1978: Renault RS01
Versenyzők: Jean-Pierre Jaboullie
1979: Renault RS10
Versenyzők: Rene Arnoux, Jean-Pierre Jabouille
1980: Renault RE20
Versenyzők: Rene Arnoux, Jean-Pierre Jaboullie
1981: Renault RE30
Versenyzők: Rene Arnoux, Alain Prost
1982: Renault RE30
Versenyzők: Rene Arnoux, Alain Prost
1983: Renault RE40
Versenyzők: Eddie Cheever, Alain Prost
1984: Renault RE50
Versenyzők: Philippe Streiff, Patrick Tambay, Derek Warwick
1985: Renault RE60
Versenyzők: Francois Hesnault, Patrick Tambay, Derek Warwick
2002: Renault R202
Versenyzők: Jenson Button, Jarno Trulli
2003: Renault R23
Versenyzők: Jenson Button, Jarno Trulli
2004: Renault R24
Versenyzők: Fernando Alonso, Jarno Trulli, Jacques Villeneuve
2005: Renault R25
Versenyzők: Fernando Alonso, Giancarlo Fisichella
2006: Renault R26
Versenyzők: Fernando Alonso, Giancarlo Fisichella
2007: Renault R27
Versenyzők: Giancarlo Fisichella, Heikki Kovalainen
2008: Renault R28
Versenyzők: Fernando Alonso, Nelson Piquet Jr.
2009: Renault R29
Versenyzők: Fernando Alonso, Nelson Piquet Jr.
2016: Renault R.S.16
Versenyzők: Kevin Magnussen, Jolyon Palmer
2017: Renault R.S.17
Versenyzők: Nico Hülkenberg, Jolyon Palmer, Carlos Sainz Jr.
2018: Renault R.S.18
Versenyzők: Nico Hülkenberg, Carlos Sainz Jr.
2019: Renault R.S.19
Versenyzők: Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo
21

Kimi Räikkönen és az Alfa Romeo pályára vitték a 2020-as évre tervezett, Ferrari motorral hajtott C39-es névre keresztelt autót Fioranóban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Honda Super GT-s igazolásában van F1-es potenciál – Mugen
Következő cikk Ocont kizsigerelte a Mercedes, de ő ennek csak örül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország