A Renault elméletben hatalmasat lépett előre - lassan ezt a pályán is láthatjuk!

megosztás
hozzászólás
A Renault elméletben hatalmasat lépett előre - lassan ezt a pályán is láthatjuk!
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2016. márc. 11. 12:05

A Renault jelentős fejlődést ért el a tél folyamán a megbízhatóság és a vezethetőség terén is – ezt pedig lassan a pályán is látni fogjuk.

A Renault számos lépéssel a riválisai mögött kullog mióta bevezették a V6-os hibrid turbómotort a királykategóriában, még 2014-ben. Tavaly év végén azonban a franciák nagy lépésre szánták el magukat, és idén már ismét gyári csapattal harcolnak a Forma-1-es világbajnokságban. Az istálló az elkövetkezendő években komoly kihívások elé néz, hiszen az erőforrás fejlesztése mellett, a korábbi Lotus istálló autóit is fel kell gyorsítaniuk. Bob Bell, a vezető technikai mérnök azonban azt állítja, hogy a tél folyamán a motorral már a megfelelő útra tértek.

„A gyári csapat motorja nagyszerű. A teszt elején volt egy problémánk, ahol meg kellett változtatnunk a turbót, de ez nem volt valami nagy meglepetés. Ismert hibáról volt szó, ami az egyes specifikációjú versenymotorban már nem lesz benne. Ezt leszámítva minden nagyszerű, az elmúlt két év hibáit nem tapasztaltuk meg megint.”

„Viry Chatillon-ban a tél folyamán kiváló munkát végeztek. A motort vezethetővé tették, és valódi teljesítménynövelést is elértünk, ami a szalagcímekben nem jelent még meg. A megbízhatóság és a teljesítmény terén is hatalmas lépést tettünk meg.”

A Renault tehát sok lóerőt nyert? „Nincs meg az a szabadságom, hogy ezekről a változtatásokról beszélhessek, de annyit elárulhatok, hogy sokat.”

„Hogy összefüggésbe hozzuk a többi dologgal: a zsetonrendszer, ami segít a teljesítménynövelésben, és a költségcsökkentésben egyáltalán nem hátráltat minket, ugyanis mindent végrehajtottunk, amit akartunk.”

„Viry-ben minden szempontot megvizsgáltunk, hogy lóerőket nyerjünk, és a rendszer összes alkatrészét újragondoltuk – az elektronikától a belsőégésű motorig.”

Következő Forma-1 cikk
A Mercedes 4.4 millió euróért indulhat az idei Forma-1-es világbajnokságban!

Előző cikk

A Mercedes 4.4 millió euróért indulhat az idei Forma-1-es világbajnokságban!

Következő cikk

A Red Bull szárnyakat ad: annak, aki nem teljesít megfelelően!

A Red Bull szárnyakat ad: annak, aki nem teljesít megfelelően!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING