A Renault az elején még szenvedni fog, aztán meglepetést okoz?

A Renault az elején még szenvedni fog, aztán meglepetést okoz?

A gyári Renault lehetséges, hogy a szezon elején még a pontszerzésért is vért fog izzadni, de aztán beindulhat az a bizonyos henger.

A Renault már többször elmondta, nem számít az, hogy hogyan fognak szerepelni az idény első felében, mert hosszú távon gondolkoznak, miközben tisztában vannak azzal, hogy az autójuk a Mercedes idei erőforrása köré épült.

Az új motor azonban jó alapokkal rendelkezik és, ha azt az RS16-hoz tudják igazítani, valamint elkezd jól működni a csomag, akkor bőven lehet keresnivalójuk a jobb csapatok között, akár később az élmezőnyben.

Ma az 5. tesztnapon Kevin Magnussen a 10. legjobb időt autózta, miközben 119 kört tett meg a pályán.

„Fontos nap volt a mai, mivel még mindig van egy kis lemaradásunk a korábbi technikai gondok miatt, de a csapat bizonyította, hogy egyre jobb és egyre erősebb. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ott tartunk, ahol lennünk kellene.”

„Sok munka vár még ránk és Melbourne-ben a rajongók nem azt a Renault-t fogják látni, mint amit majd később. Folyamatosan teszteljük az új elemeket, és van egy tervünk a következő hónapokra, amikor is nagy lépést tehetünk meg előre.”

„Egyelőre nem mondanám azt, hogy ott vagyunk a pontszerzők között, így egy esetleges pontszerzés már jónak számítana az első hétvégén. Később persze növelni szeretnénk a tétet, és ez így is lesz.”

Az új elemek között szerepel egy első szárny is, amit a héten Jolyon Palmer próbálhat ki az autón. Ez ismét hozhat pár tizedmásodpercet, de Melbourne-ben az autó hasonló specifikációt fog kapni, mint most.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING