BRÉKING

A Renault a tavalyi kasztnival áll rajthoz a 2016-os Forma-1-es szezonban? Az elején biztos...

A gyári Renault technikai igazgatója, Nick Chester elmondta, hogy a csapat az alvázat az erőforráshoz igazítja, illetve a júliusban elkészült aerodinamikai fejlesztéseket is felteszik majd a francia autókra.

December végén jött az örömhír, miszerint a Lotus megmenekül a csődtől, ugyanis a Renault végül elszánta magát és gyári csapattal tér vissza a Forma-1-be. A csapatnak tehát át kell állnia a francia erőforrásra, ehhez pedig át kell tervezni a 2016-os autót.

Most úgy tűnik, hogy a szezon elején nem számíthatunk nagy meglepetésre – a pletykák szerint az enstone-i csapat egy átgondolt és kijavított E23 Hybriddel áll majd elő, természetesen Renault motorral felszerelve. A kasztni tehát marad a 2015-ben használt, és a téli teszteken a csapat kipróbálja majd az összes fejlesztést, ami már tavaly is készen állt a bevetésre, de a pénzhiány miatt a pályán sosem láthattuk.

A barcelonai téli teszten tehát egy új Renault-t láthatunk majd, már ami az aerodinamikát illeti, miközben a mérnökök keményen dolgoznak, hogy megtalálják a tökéletes súlyelosztást (az elején 45.5% és 46.7% közötti értékben gondolkodnak). A francia erőforrás ugyanis kevésbé összetett, mint a Mercedes egységei, így az egész autót át kell gondolni – az alapvető alkatrészek elhelyezését is, hiszen ezek is komolyan befolyásolják az oldaldobozokat, amiken különleges aerodinamikai elemeket helyeznek majd el.

//

Egy szép nap ismét összeáll majd a Schumacher-Ferrari páros a Forma-1-ben? fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Wednesday, January 6, 2016

Valószínűleg a Lotus/Renault a szezon során bevet egy új kasztnit, amint elég adatot gyűjtöttek az új erőforrás-kasztni kombinációról, illetve az alapvető problémákkal már megküzdöttek. Pastor Maldonadonak és Jolyon Palmernak tehát nem lesz könnyű dolga az elején, de a háttérben most már egy olyan gyártó áll, aki mindenképpen a győzelmet célozta meg a Forma-1-ben. Kérdés, hogy ehhez mennyi időre van szükségük…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz Jr. szerint Verstappen sokszor a csapatutasítás miatt végzett előtte
Következő cikk A Ferrari később kezdte meg a 2016-os F1-es gép fejlesztését, de szerintük biztosan rajta lesznek a Mercedesen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország