A Renault a Mercedest másolná a jövő évi motorjával

A Renault jelenleg vizsgálja annak a megoldásnak a lehetőségét, miszerint a Mercedeshez hasonlóan ők is elválasztanák egymástól a turbófeltöltőt és a kompresszort a motornál egy 2022-es nagyobb módosítás részeként.

Alpine A521 nose detail

Alpine A521 nose detail

Alpine

A tavalyi évben a francia autógyártó úgy döntött, hogy a koronavírus miatt 2022-re halasztja új motorjának bevezetését. Ez azt jelenti, hogy idénre csak egy feljavított verziót használnak, így azonban több idejük van arra, hogy komolyabb változtatásokat is megfontoljanak a következő szezonra.

Az egyik ötlet, amelyet vizsgálnak, az a Mercedes által megalkotott megoldás átvétele lenne. A németek ugyanis már a kezdetek óta (2014) úgy használják erőforrásukat, hogy elválasztják egymástól a turbót és a kompresszort.

Még több F1 hír:

Ezek a belső égésű motor két oldalán helyezkednek el az ő esetükben, és egy összekötő tengely van közöttük, amely a V-alakú blokkon belül fut végig. A kialakítás egyik nagy előnye a sokkal jobb csomagolási lehetőségek, amelyek révén jobb lesz a súlyelosztás, és az aerodinamikára is pozitív hatással van.

A Honda még 2017-ben vette át ezt a megoldást egy nagyobb megújulás során, miközben állítólag a Ferrari is ezt tervezi tenni 2022-re. A Renault pedig most megerősítette, hogy ők is vizsgálják az átállás lehetőségét.

Fernando Alonso Viryben tett látogatása közben pedig készültek fotók, melyeken már az is megfigyelhető, hogy a franciák a tesztpadon is kipróbálhatták már a változtatást. A Renault vezető motormérnöke, Remi Taffin megerősítette szerdán, hogy ez a koncepcióváltás valóban benne van a pakliban.

A lenti képen az látható, hogy a légbeömlő csőszerkezete (a fotón kiemelt rész) a kompresszorhoz csatlakozik, amely jelen esetben a motor elején helyezkedik el, ahelyett, hogy hátul lenne, mint ahogyan az a jelenlegi Renault-motor esetében van.

Fernando Alonso, Alpine F1 Team at the Viry-Châtillon factory

Fernando Alonso, Alpine F1 Team at the Viry-Châtillon factory

Fotó készítője: Renault

„Az egyszerű válasz az, hogy igen.” Amikor a Motorsport.com megkérte őt, hogy tisztázza, valóban van-e rá esély, Taffin így felelt: „Elindulhatunk azon az úton… Biztos vagyok abban, hogy láttak már pár fotót, szóval nem fogok hazudni. Mérlegeljük.”

A csapat elmondása szerint az idei motor olyan módosításokat tartalmaz, amelyeket eredetileg még 2020 során akartak bevetni, csak aztán befagyasztották a dolgokat a járványhelyzet miatt.

„Azokat a módosításokat eszközöltük, amelyeket tavaly év közepén akartunk, tehát ez inkább egy olyan fejlődés, amelyet szezon közepén akartunk elérni és nem a tél folyamán” – fedte fel Taffin, hogy idénre inkább csak kisebb fejlesztésekkel készültek az erőforrás terén.

Ocon egyelőre az Alpine pilótája, de adott esetben a Mercedesnél is kiköthetne...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin pár éven belül világbajnoki címért harcolna
Következő cikk Wolff: az F1-nek mindenképpen ki kell próbálnia a sprintfutamokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország