A „régi” Hamilton betette volna Bottas mellé? (VIDEÓ)

Lewis Hamilton nagyon higgadtan kezelte a bakui helyzetet a rajtnál, és úgy döntött, hogy inkább nem kockáztat Valtteri Bottas ellen.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Sergio Perez, Racing Point RP19, Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, and the rest of the field at the start

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton már egy ideje sokkal megfontoltabban versenyez. Lewis a karrierje első felében sok olyan manővert is bevállalt, amit manapság már nem láthatunk tőle. Emiatt időről időre kritizálják őt, de az eredmények egy év kivételével őt igazolják. 2016-ban Nico Rosberg képes volt felülmúlni a rekorder csapattársát.

Még több F1 hír:

Hamilton legutóbb Bakuban volt nagy harcban Bottasszal, aki már tavaly is nyerhetett volna a nagydíjon, ha a balszerencse nem babrál ki vele. Most minden Valtteri Bottas mellett szólt, kezdve a rajtelsőséggel, és a futammal, bár a rajtnál úgy tűnt, ismét elmehet mellette Hamilton, hiszen a brit jobban kapta el a startot. Bottas kerekei kipörögtek, majd Hamilton megérkezett, és noha ott volt a lehetőség, nem akart kockáztatni, ami a szezon végén akár őt is igazolhatja, hiszen adott esetben mindketten is kieshettek volna.

Videón Bottas és Hamilton rajtja, és a legnagyobb csata közöttük vasárnapról, ami egy olyan végeredményt hozott, mely még érdekesebbé tette a bajnokságot.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szaúd-Arábia is futamot rendez a Forma-1-ben?
Következő cikk A Mercedes eleget tesz Hamilton kérésének – átalakítják a kormánykijelzőt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország