A Red Bullnál soha nem aggódtak igazán a Honda távozása miatt

Max Verstappen nemigazán gondolt arra, hogy a Honda kiszállhat a Forma-1-ből, valamint a 2020-as évre fix volt a megállapodás a japánok és az osztrákok között, ami a legfontosabb a bajnoki cím szempontjából.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

A Honda ezen a héten erősítette meg a szerződéshosszabbítását a Forma-1-ben. Ez azt jelenti, hogy a Red Bull és a Toro Rosso is a japánok aggregátjaival kezdi meg az új érát 2021-ben. A Concorde Egyezményt azonban még senki sem írta alá, így ezek a megállapodások egyelőre csak a csapatok és a gyártók között érvényesek.

Még több F1 hír:

Max Verstappen úgy gondolja, a Honda áttörése a szezonban végleg elhallgattatta a kritikusukat. A gyártó 13 év után tudott nyerni a Forma-1-ben, amikor Verstappen elsőként ért célba az Osztrák Nagydíjon. Emellett már rajtelsősége is van a Red Bull-Hondának.

A holland nemigazán aggódott a Honda hosszabbítása miatt. Erről a Red Bull Racing szerdai médiaeseményén beszélt, miután legyőzte Alexander Albont, a thai csapattársát egy teveversenyen, ami igen izgalmasra és látványosra sikeredett.

„Soha nem aggódtam emiatt. Egyszerűen csak próbáltam kihozni a lehető legtöbbet ebből, és abból, ami jelenleg van. Tudtam, hogy a 2020-as szezonunk egyébként is sínen van, de igazán soha nem aggódtam emiatt.” - mondta Verstappen az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt a Hondáról.

„Természetesen a győzelmek és a dobogók segítettek ebben az évben, hogy magabiztosabbak és motiváltabbak legyenek a jövőt illetően. Ellenkező esetben küszködni fogsz, és egy gyártó felteheti a kérdést magának, hogy így mi értelme a Forma-1-ben szerepelni.”

Honda Hybrid branding on an engine cover

Honda Hybrid branding on an engine cover

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

„Azt hiszem, idén a Honda valóban nagy lépéseket tett meg előre. Természetesen nehéz volt a kezdet, amikor újra csatlakoztak a Forma-1-hez, de sokat tanultak. Szerintem ők is nagyon izgatottak, de mint mondták, ez nemcsak a győzelmekről szól, hanem a költségekről és egyéb más dolgokról is.”

A Honda az idei szezonban már két csapatnak szállít motorokat. Három nehéz szezon után úgy tűnik, hogy visszatértek a helyes útra. A Red Bull és a Toro Rosso is dobogós helyezéseket ért el a márkával. Sőt, 1991 óta ez volt az első alkalom, amikor a Honda az első két helyen fejezett be egy futamot.

 

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója bízik abban, hogy a Honda később is maradni fog. Az új szerződés egyelőre csak 2021 év végéig szól, de a háttérben már zajlanak a tárgyalások az újabb hosszabbításról. Ez nagyban függhet a 2020-as szezontól is.

„Még folytatódnak a tárgyalások 2022-ről és 2023-ról. Ez attól függ, hogy a szabályok milyen mértékben engedik a költségek csökkentését, de az FIA elkezdte felismerni ezt, és 2021-től befagyasztanák a motorokat, ami azt jelenti, hogy a további fejlesztések stagnálnának, majd a költségek ismét drasztikusan csökkennének.” - fogalmazott Marko a Servus TV kérdésére.

„Ez valószínűleg a Honda számára is egy nagyon meghatározó pont, ha újabb megállapodást kötnének.” - zárta le a Red Bull szakembere, aki elsősorban arra koncentrál, hogy 2020-ban a Red Bull-Honda bajnok legyen az F1-ben.


Valtteri Bottas az F1-es franciaországi pályán tesztelt, rali-autóval, amivel hamarosan egy igen érdekes viadalon vesz részt a helyszínen, közvetlen az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: megvan Kubica utódja és Russell új csapattársa
Következő cikk Vettel kihagyja a médianapot Abu Dhabiban, mert megszületett a harmadik gyermeke

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország