Forma-1 Brit Nagydíj

A Red Bullnál ismételten nem elégedettek – a lassú kanyarokban vannak gondjaik

Lando Norris elsőségével zárult mindkét pénteki szabadedzés Silverstone-ban, miközben a Red Bull látszólag megint nem találta meg az ideális beállításokat, ezért a pálya bizonyos részein többet szenvedtek.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB20

Max Verstappen, Red Bull Racing RB20

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Brit Nagydíj már tavaly is a Red Bull és a McLaren csatájáról szólt, de akkor Max Verstappen még képes volt behúzni a győzelmet. Figyelembe véve azonban, hogyan alakultak az utóbbi hetek, idén már egyáltalán nem olyan biztos ugyanez a forgatókönyv, és a pénteki nap alapján ismételten lehet mitől félnie a bikásoknak.

A csapat nehézségeiről Helmut Markót kérdezték a nap végén, a tanácsadó pedig próbálta felvázolni, főként mivel volt gondjuk a két gyakorlás folyamán. „Túl sok időt veszítünk a lassú kanyarokban, különösen az első szektorban, ahol majdnem három tized marad ott.”

„Rosszabbak voltunk, mint az első edzésen, ráadásul a hosszú etapok sem valami fényesek. Nem rosszak, de nem is annyira erősek, mint Norrisnál. Szóval bőven van még min javítanunk. Emellett a szombati és vasárnapi időjárás vélhetően nem lesz túl jó. Szóval felmerül a kérdés, hogy milyen kompromisszumot kötünk. Inkább esőre állítjuk az autót, tehát nagyobb szárnyak és hasonlók?”

„Bármi is lesz, mindenképpen érdekesen alakulnak a dolgok, most azonban nem a jó irányba indultunk el, mert egyszerűen túl sok időt bukunk a lassú kanyarokban” – magyarázta Marko a Red Bull nehézségeinek okát. Szerinte ráadásul ezt több dolog együttese idézi elő, túl sokat csúszkálnak, a választ pedig talán a mechanikus oldalon kell keresniük.

Norris Perezhez képest bő három tizeddel, Verstappenhez viszonyítva pedig majdnem hét tizeddel volt jobb az FP2 során, ami óriási különbségnek tűnik. A képet persze árnyalja, hogy a holland jóval korábban futotta a maga körét, mint a McLaren britje, de ettől még úgy tűnik, a Red Bullnak kell zárkóznia, ha labdába akarnak rúgni a folytatásban.

„Még nem tudjuk, sikerül-e megtalálni a megfelelő egyensúlyt, és hogy fent tudjuk-e tartani a teljesítményt a gyors kanyarokban anélkül, hogy túl sokat veszítenénk a lassúakban. A gumikopásunk nem volt borzalmas, de annyira jó sem, hogy nyugodtan vághatnánk bele a versenybe.”

A Red Bullnál tehát a folytatásban próbálják majd megtalálni a helyes kompromisszumot, de a hétvége hátralévő részében még az időjárás is beleszólhat a dolgok alakulásába.

Aki esetleg lemaradt volna a második gyakorlás eseményeiről, itt hamar pótolhatja őket.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szombati motorsport-program: F1-es időmérő, MotoGP-sprint, F2, F3!
Következő cikk Leclerc szerint még nem tudták kihozni a maximumot a jelenlegi csomagból

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország