„A Red Bullnak számolnia kell Perezzel”

A korábbi F1-es versenyző Martin Brundle szerint, ha eddig nem, a Török Nagydíj után Sergio Pereznek mindenképp ott kell lennie a Red Bull radarján. Míg a mexikói a dobogón végzett, Alexander Albon kritikus helyzetben pördült meg.

„A Red Bullnak számolnia kell Perezzel”

A Red Bull továbbra sem jelentette be, ki lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben. Ha Alexander Albon távozni kényszerül, Sergio Perez és Nico Hülkenberg az ülés legfőbb várományosai.

Perez vasárnapi teljesítménye és második helye tovább javította megítélését a piacon. Bár a mexikói két versenyt is kihagyott, három fordulóval a világbajnokság vége előtt a tabella negyedik helyét foglalja el.

Még több F1 hír:

A korábbi F1-es versenyző Martin Brundle reméli, Perez teljesítménye felkeltette a Red Bull érdeklődését.

„A hamarosan munkanélkülivé váló Perez csaknem olyan magas szintű teljesítményről és tapasztalatról tett tanúbizonyságot, mint Hamilton” – írta a brit a Sky F1-es rovatában.

„Versenytempója csodálatos volt, és bár Charles Leclerc az utolsó körben megelőzte, vissza tudta szerezni helyét. 2012 óta ez volt a legjobb eredménye, és egyben kilencedik dobogós helyezése.”

„Ha a Red Bull végül Albon elküldése mellett dönt, mindenképpen számolniuk kell Perezzel, aki balszerencse nélkül már Ausztriában, Portimaóban és Imolában is dobogóra állhatott volna. A koronavírus miatt ráadásul két versenyt kihagyni kényszerült.”

Ami Albont illeti, a brit-thai versenyző szénája egy ponton nagyon jól állt, nem sokkal későbbi megpördülésével azonban elszalasztotta az esélyt.

„Albon versenye jól alakult akkor, amikor üldözőbe vette a Racing Pointokat. Úgy tűnt, még a győzelemre is lehet esélye” – tette hozzá Brundle.

„Megpördülése és a felszáradó pálya miatti szenvedése miatt végül a hetedik helyen ért célba, 46 másodperccel az első helyezett mögött.”

A kommentátorként dolgozó Brundle Stroll hétvégi teljesítményét is méltatta.

A kanadai a pole-ból indulva nagyszerűen kezdte a futamot, friss gumijai szemcsésedése miatt azonban be kellett érnie a 9. hellyel.

„Stroll ellentmondást nem tűrve kezdte a futamot a pole-ból, csaknem 10 másodperces előnyt épített ki Perezzel szemben.”

„Mikor a 36. körben Perez utolérte, és kiállt intermediate gumikért, a versenye szétesett. Végül kilencedikként, 72 másodperces hátrányban zárta a futamot. Ennek ellenére büszke lehet arra, amit a hétvégén elért. Másokhoz hasonlóan ő is a friss köztes gumik szemcsésedésével szenvedett.”

„A Racing Point azóta ismertette, hogy Stroll első szárnyának alsó részén sérülést találtak” – foglalta össze Brundle.

Egyre biztosabbnak tűnik a Haas jövő évi párosa

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Häkkinen: „Stroll bizonyította, több fizetős versenyzőnél”
Előző cikk

Häkkinen: „Stroll bizonyította, több fizetős versenyzőnél”

Következő cikk

Ricciardo: „Ez a legjobb évem 2016 óta”

 Ricciardo: „Ez a legjobb évem 2016 óta”
Hozzászólások betöltése