A Red Bullnak ma délelőtt is gondja volt a szenzorokkal: Ricciardo autójában cseréltek

A Red Bullnak ma délelőtt is gondja volt a szenzorokkal: Ricciardo autójában cseréltek

Christian Horner megerősítette, délelőtt gondok akadtak a Daniel Ricciardo autójában található szenzorral, és már ki is cserélték a műszert. A Red Bull négy szenzort vett, miközben a Mercedes gyakorlatilag felvásárolta az elérhető készletet.

Martin Brundle, a Sky kommentátora és szakértője a második edzés előtt elmondta, tudomása szerint  már problémák voltak a Red Bullnál a szenzorral: négyet vettek erre a hétvégére, kettő akadékoskodott. Azt is megjegyezte, a Mercedes gyakorlatilag felvásárolta az összes műszert a gyártótól, melynek darabja 16 ezer font körül van. Ted Kravitz, a csatorna technikai guruja azt is hozzátette, a csapat készen áll rá, hogy az FIA utasításait és paramétereit kövesse, de ismét a saját fejük után mehetnek, amennyiben nem bíznak a mérésben.

"Új szenzorokkal jöttünk el ide, de sajnos Daniel autójában nem jól olvasta az adatokat, így másikat tettünk be délutánra. Úgy tűnik, eddig megfelelően működik"- fejtette ki Horner.

Elmondta, nem beszélhet a többi csapat nevében, de szerinte ezen a hétvégén is gondok várhatóak a szenzorok pontosságával. "Először is, reméljük, egy olyan szenzorunk van, mely pontos. Ha nem, akkor nyilvánvalóan beszélni fogunk Charlie-val a verseny előtt, mert erre sort kell keríteni egy ilyen esetben. Utána majd a versenyen kell döntenünk"- felelte a kérdésre, ismét sor kerülhet-e az ausztrál esetre, amikor nem hallgattak az FIA tanácsára.

Az erőviszonyokat is érintette. "Az információink alapján 8 tized és 1 másodperc között vagyunk lemaradva a Mercedestől az egyenesekben"- erősítette meg a csapatfőnök. "Amit csak lehet, azt visszanyerjük a kanyarokban. Az edzés után jobban látjuk majd a dolgokat."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Cikk típusa BRÉKING