„A Red Bullnak ejtenie kéne Perezt, ha veszít Hamiltonnal szemben”

A Sky F1 egyik műsorvezetője, Natalie Pinkham szerint Sergio Perez nem maradhatna a Red Bullnál, amennyiben idén sem tudja megszerezni az egyéni bajnokság második helyét.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB19

Ezen a hétvégén visszatér az F1 mezőnye, és megkezdődik a nagy hajtás, hiszen a következő 14 hét alatt 10 futamot rendeznek majd. A bajnokság sorsa azonban jóformán már eldőlt, hiszen Max Verstappen nagyon komoly előnnyel vezet márkatársa előtt. A második pozíció sorsa viszont még közel sincs lefutva.

Perez mögött 40 ponttal ugyanis Fernando Alonso jön, akit pedig csupán további egy egységgel követ Lewis Hamilton. A mexikói ülése ugyan 2024 végéig biztosított a bikásoknál, és ezt a vezetőségük több tagja is elmondta már sokszor, a pletykák mégsem csillapodnak Perez körül, főleg azok után, hogy Daniel Ricciardo visszatért az állandó mezőnybe.

Pinkhamet a Sky F1 podcastjében kérdezték arról, szerinte ki végez majd a második helyen 2023-ban: „Talán ellentmondásos lesz, de én azt mondom, Hamilton. Azért gondolom így, mert az Aston jó formájának már vége, legyen az a hajlékony szárnyuk betiltása miatt, vagy mert egy kisebb zsákutcába kerültek a fejlesztésekkel. Emellett mások, mint például a McLaren, sokat fejlődtek.”

„Mellékesen még annyit tennék hozzá ehhez, hogy ha Perez nem lesz második, akkor el kéne veszítenie az ülését, mert ez az autó egy elképesztő gépezet. Úgy hiszem, megvan hozzá a tehetsége és képessége, hogy második legyen, de ha mégsem jön össze, akkor attól tartok, az a Red Bull-os karrierje végét jelentheti.”

Verstappen korábbi teljesítménymérnöke, Blake Hinsey nagyjából egyetértett Pinkham érvelésével, de szerinte a mexikói képes arra, hogy legyőzze Hamiltont és Alonsót. Eközben 1996 világbajnoka, Damon Hill is amondó, hogy Perez lesz a második, ami egyben a Red Bull számára is történelmi eredmény lenne, hiszen korábban még sosem végeztek egy-kettőben a tabellán.

„Nem hiszem, hogy Lewis el tudja kapni Checót. Elképednék, ha meg tudná fordítani. Azt sem akarjuk, hogy Checo formája megint visszaessen úgy, mint korábban, bár azóta már javult, szóval szerintem meg fogja csinálni.”

És ti miként látjátok a helyzetet? Perez simán második lesz az idény végén, vagy ezúttal is le tudja őt győzni valaki?

Hogy Verstappen végső sikerét eközben már nem kérdőjelezi meg senki, az nem nagy meglepetés, hiszen a holland rendkívül magas szintet ért el.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mindenhol jobban kell teljesítenie a Ferrarinak - Vasseur
Következő cikk A hollandok is különleges trófeával készülnek – csak el ne törjék…

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország