A Red Bullnak egy rossz szava sincs a Hondára

A világbajnok osztrák alakulat szerint a Hondával minden területen erősebbek, jobbak és hatékonyabbak lettek, ami jó hírt jelenthet a folytatásra. 2020-ban akár közös bajnoki címet is ünnepelhetnek.

Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A Red Bull Racing 2010 és 2013 között a bajnoki győzelmeit a Renault-val ünnepelte, de a sikerek ellenére ez a kapcsolat nem volt felhőtlen, majd a hibrid érába belépvén azonnal eltűnt az osztrák alakulat fölénye. A Renault motorja nem sikerült túl jól, amire egyre többet panaszkodtak Milton Keynes-ben.

Még több F1 hír:

A Renault szerette volna megtartani a partnerséget, a gyári csapatuk ellenére is, de a Red Bull nem kért ebből, és megállapodást kötöttek a Hondával. Azzal a Hondával, mely éveken át szenvedett a McLarennél, és nagyon sok technikai problémájuk volt.

A Red Bull-Honda azonban nemcsak megbízható, hanem versenyképes is. Max Verstappen vezetésével a gyártó több rajtelsőséget és győzelmet is szerzett. Christian Horner, a Red Bulll csapatfőnöke csak pozitívan tud a Hondáról beszélni.

„Ez Max eddigi legerősebb éve a Forma-1-ben, miközben egy átmeneti időszakról beszélhettünk a csapat részéről. Ez volt az első alkalom a 13 év alatt, hogy motorpartner váltottunk. A Hondával való partnerségünk jól működik, már az első versenytől kezdve, ahol dobogóra állhattunk.”

„Minden egyes motorfejlesztéssel jobbá és jobbá váltunk. A megbízhatóságunk erős volt, és idén csak egy olyan kiesésünk volt, ami a mechanikára vezethető vissza. Ez Bakuban volt, és mint mondtam, miden egyes új motor bevezetésével egyre közelebb kerültünk. A három rajtelsőség, amiből csak kettőt tarthattunk meg, és a három győzelmünk is erről árulkodik.”

„A 9 dobogó is egy valóban lenyűgöző teljesítmény idén, és azt hiszem, hogy a szabályok stabilitásával jövőre egy kihívóbb csapattá válhatunk. A Mercedesnek pedig egy újabb nagyon erős éve volt, akik referenciát jelentenek, és határozottan úgy érezzük, hogy közelebb kerültünk egymáshoz.”

 

„Várakozáson túl teljesítettünk az új motorral. Sok tekintetben fantasztikus a kapcsolatunk a Hondával. A megbízhatóságunk és a teljesítményünk is jobb lett. Ez egy nagyon kiemelkedő teljesítmény. Ezzel együtt Max nagyon jól versenyzett, miközben a másik pilótánkat lecseréltük az év közepén. Azt gondolom, ez volt a helyes döntés. Alex bizonyította, hogy érdemes az ülésre a következő szezonra, és egy nagyon ígéretes eredménnyel megyünk el a téli szünetre.”


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo 3 sisakot is szerzett magának Abu Dhabiban
Következő cikk Rio hatalmas adókedvezményt tehet le az asztalra a Brazil Nagydíjért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország