A Red Bullé a harmadik autóbemutató február 13-án

A Red Bull Racing is elárulta, mikor rántják le a leplet a 2019-es gépről: választásuk egybeesik a Racing Point és a Mercedes-AMG időpontjával. A Honda-motorral szerelt versenyautó vélhetően RB15 néven fut majd.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB14

Fotót készítette: Jean Petin / Motorsport Images

Komoly változások történtek a Red Bull alakulatánál, hiszen Ricciardo úgy döntött, friss környezetre van szüksége, ezért a Renault-hoz távozott, helyét pedig a Toro Rossótól előléptetett Gasly veszi át. Verstappen számít majd rutinos és senior versenyzőnek, ahogy a csapatfőnök is fogalmazott, ezt fejelték meg a már korábban bejelentett motorváltással.

Miután a Toro Rosso egy évet lehúzott a Hondával és mintegy kísérleti nyúlként is szolgáltak az anyacsapatnak, a Milton Keynesben lévő Red Bull is bevállalja a japán hajtásláncokat. A munkálatokat nemcsak az könnyíti, hogy rengeteg adattal és tapasztalattal rendelkeznek a Toro Rosso révén, hanem az is, hogy a Honda szintén rendelkezik egy központtal Milton Keynesben.

A Red Bull bejelentése értelmében már csak a Williams adós a dátummal és a helyszínnel, ugyanis a Haas F1 Team most csütörtökön, azaz február 7-én fogja leleplezni az idei modell festését, amiben az új főszponzor, a Rich Energy révén várható jelentős változás.

 

Autóbemutatók a 2019-es szezon előtt:

Dátum Csapat Helyszín
február 11. Italy Toro Rosso Faenza?
február 12. France Renault United Kingdom Enstone
február 13. Canada Racing Point Canada Toronto
február 13. Mercedes-AMG
United Kingdom Silverstone
február 13. Red Bull Racing
?
február 14. United Kingdom McLaren United Kingdom Woking?
február 15. Italy Ferrari Italy Maranello?
február 18. Switzerland Italy Alfa Romeo Sauber Spain Circuit Barcelona-Catalunya

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: "Hamilton és Rosberg között nem volt csapatsorrend"
Következő cikk Vandoorne: Nem halok bele, ha nem térek vissza az F1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország